Portugál Labdarúgás
  • I3andy
    #48
    Háborog a portugál labdarúgó-válogatott, amelynek szóvivője ma azt állította, hogy a The Sun című angol bulvárlap „hamis” interjút közölt Pedro Pauletával, az ibériai együttes csatárával. A brit tabloid szerint a Paris SG játékosa kijelentette, hogy az angol együttes leggyengébb pontja a kapus, Paul Robinson. Az Anglia–Portugália negyeddöntő-mérkőzést szombaton 17 órakor rendezik meg a labdarúgó-világbajnokságon.

    „A The Sun hamis interjút közölt Pauletával, és ezt később több más forrás is idézte” – fogalmazott Alfonso de Melo, a portugál válogatott szóvivője.

    „A portugál játékosok a sajtótájékoztatókon és a meccsek után a mixzónán kívül nem adnak interjúkat” – tette hozzá.

    A jelentések szerint De Melo amiatt is bírált néhány szigetországi sajtóterméket, mert azok a Portugália–Hollandia nyolcaddöntő-mérkőzés (1-0) után azt írták, hogy a portugál nemzeti együttes „megrendszabályozhatatlan és erőszakos”.

    Emlékeztetőül: az említett mérkőzésen többször is kis híján elszabadultak az indulatok, és Valentyin Ivanov játékvezető négy játékosnak mutatta fel a piros lapot.

    „Az efféle kommentárok tűrhetetlenek, tisztességtelenek és felháborítóan nevetségesek – jelentette ki Alfonso de Melo. – A portugál együttesben az utóbbi négy évben nem is volt kiállítás, és a játékosainkat úgy ismerik, mint tisztességes ellenfeleket.”

    A portugálok csütörtöki sajtótájékoztatóján egyébként erősen diszkriminálták az angol újságírókat, akik a jelen lévő Pauletának és Nuno Valentének összesen csak három kérdést tehettek föl.