• shabba
    #9
    Bizony kell a vezetékes mert sokkal nagyobb sávszélre képes így a szolgáltatás repertoárja is szélesebb. A WiMax esetleg a jelenben használt DSL csomagokkal szemben jelent fenyegetést, ezt viszont csak úgy 4-5 év múlva tudják realizálni. Addig viszont a vezetékes sem egy helyben állni és várni, a telcok az elkövetkezendő években fejlesztéseket fognak eszközölni azért hogy jobban ki lehessen hozni az xDSL-ből ami benne van.

    A telcok fejlesztése elég erősen arra fog irányulni az elkövetkezendő években hogy az optikai végpontot közelebb hozzák a fogyasztókhoz. Ez pedig le fogja rövidítani a felhasznált rézkábelek hosszúságát. Rövidebb távolságon pedig az újgenerációs xDSL technológiák jól teljesítenk, akár 15-25Mbps körüli sebességet is el lehet érni a fogyasztóknál de ez felmehet akár 30-50Mbps-ig is.

    Ezzel már nem igazán lesz versenyképes a WiMax, ott 2-3Mbps-es csomagoknál nagyobbat nem lesz célszerű kialakítani. Ez a jelenlegi DSL csomagokkal még versenyképes de ez az előny nagyon hamar elpárologhat.

    Ráadásul adatforgalomban is korlátozottabb ez a technológia. És a jővőben a nagyobb sebességű DSL kapcsolódásokon lesz majd IPTV ami igen komoly adatforgalom többlettel jár. Ezt a WiMax közel sem tudja úgy kezelni, így sokkal szűkebb szolgálatás kínálat alakítható ki rajta. Ez pedig a versenyképességét alaposan befolyásolja.