Történetek, amik mindenkivel megesnek utazás közben
  • ki mas
    #629
    Tegnap szörnyű élményben volt részem, ugyanis érzékeny szaglószervem ellen indítottak frontális támadást.

    Szóval a tegnapi napon, kora délután egy kültelki BKV-buszra szerettem volna felszállni a végállomásán, így nagyban csörtetek végig az odavezető utcán, amikor is megcsapta az orromat az a tipikus "tirpákszag". Ez az univerzális gyűjtőnév kiválóan összefoglal olyan különféle bűzöket, melyet igénytelen (de nem csöves) humanoidok szoktak árasztani maguk körül. Ennek a szagnak forrása igen gyakran valami nagyon olcsó, kommersz illatosítószer-szar, melyet a TESÓban szoktak árleszállításon forgalmazni főként, és a sok "büdös" birka megveszi, mert "ócsó és akkcijós!"
    Gratula.
    Miután a szag egyre erősbödött, elkezdtem gyorsabban haladni, közben a kabátujjamon keresztül vettem a levegőt. Rövidesen sikerült is megpillantani a bűz forrását, egy 60 év körüli, látszólag normálisan, de kissé ódivatúan öltözködött, vénlány-tanárnő kinézetű egyén formájában, akit nagy ívben ki is kerültem ebből kifolyólag, és mit tesz Isten? Amint elébe kerültem, megszűnt a bűz! Egyértelműen ő árasztotta.
    Most már több oxigén birtokában, és valamelyest jobb életkedvvel mászok tovább a buszvégállomáshoz, és bizony amilyen peches vagyok, éppen az orrom előtt távozik a busz. Jobb híján, várom a másikat, pár perc múlva be is áll a következő, felszállok, leülök elöl.
    Ekkor legnagyobb rémületemre észreveszem azt, amire a legkevésbé számítottam. Amit még a legszörnyűbb rémálmaim mélységeiben se tudtam volna soha elképzelni. A "bűztanárnő" is megérkezett időközben, és nagyon méregeti a járművet. De...még NEM száll fel!
    Ilyenkor még a hitetlen is nyomban vallásossá változik, én is könyörgök az égiekhez legalább tucatnyi imafélével fohászkodva, hogy ne szálljon fel ez a két lábon járó kíngázgyár, de persze nincs szerencsém: felszáll.
    És leül mögém!!

    A következő pillanatban szétterül az iszonyat ócska, nehéz pacsuli szaga, és mivel féltem a félórája jóízűen elköltött ebédemet, felpattanok a jó kis helyemről, majd Schumacher-t megjátszó sebességgel hátrahúzok a busz végébe.
    De egy bűz mindfelett, egy bűz kegyetlen, egy bűz sötétbe zár, beterít mindent, oda is elgyűrűzik a végzet illata, látványosan, akarom mondani szaglányosan bemutatva a fizika azon törvényszerűségét, miszerint a gázmolekulák rendezetlenül mozognak, és zárt térben ezen mozgás közepette mindenhová eljutnak.
    Oldal és tetőablaknyitás a következő műsorszám, mely tekintettel a még hűvös időjárásra, erősen ellenjavalt, de hát az álló buszba behányni sem éppen egy elegáns, higiénikus cselekedet. Ám ez sem sokat segít, mivel nincs huzat még.
    Ekkor jön a már bevált csodafegyver, mely nem egyszer és nem kétszer megmentett már meg az efféle aljas gáztámadás ellen: a bőrkabát!
    Mint egy jól kiképzett I. világháborús katona, az orromra-számra helyezem kabátom ujját, és így máris kirekeszthetem a nem kívánt bűzmolekulákat szaglószerveim környékéről!

    Innentől pedig már szép és jó minden: a fülemben szól a zene, a büdösség megszűnt, belemélyedek a dal élvezetébe miközben mondogatom magamban : "A lélegzés az életem, hát abbahagyni nem merem" kezdetű, független létigazságot.

    De mint kiváló megfigyelő, azt is kifigyelem, hogy kinyílik a sofőrfülke ajtaja, s a vezető bácsi valahogy nagyon néz engem. Erre persze a kevés többi utas is lassan hátranéz. Majd valamit mond a sofőr, de nem hallom a zenétől. Ekkor esik le, hogy ezek valszeg azt hiszik, hogy valami ágrólszakadt, csavargó szipus vagyok, és a kabátujjban hígítós zacsi van.
    No de emberek? Ki látott már jól öltözött, kulturált kinézetű szipust?! Mert én még nem láttam ilyet, de avval tisztában vagyok, hogy az istenadta népnek nem erőssége a logika, induljunk csak ki a 4 évente megrendezendő "választásokból" ugye.

    De hát éppen itt az ideje megtudakolni, mi is a helyzet, úgyhogy kiveszem a fülemből a mjúzikot, és barátságos vigyorral bámulok a sofőrre, azzal a tipikus "Mi van veled tesó?" tekintettel.

    - Vérzik az orrod, vagy mi a gond? Segíthetek valamit?
    Így nekem a sofőrbácsi.

    Közömbös hangnemben, teljes nyugodsággal válaszolom erre:
    - Az orrommal semmi gond nincs azonkívül, hogy valami rohadt büdös igénytelen szag van, és azért mentem hátra, de sajnos itt is érezni.

    - Behányt valaki?
    Kérdez vissza sofőrúr.

    - Nem tudom - válaszolom - de ez a szag csak pár perce van itt, de nem hányás, szerintem valamelyik kedves utastárs okozhatja.
    (Bűztanárnő mindeközben lapítva kussol)
    De köszi, hagyja csak, majd a huzat kiviszi úgyis. - folytatom, mire sofőrbácsi vállat vonva visszazárkózik, és elindítja a buszt. Végre!
    A huzat valóban kitolta a bűz egy részét, de persze volt utánpótlás rendesen: bűzölgött a vén Ká, és ha kicsit lassabban ment a busz, jött a szag. Persze a mozgó ármánykohó nem szállt le nálamnál előbb, így nem állt módomban bezörögni a sofőrhöz, és közölni vele hogy mi is volt ez az egész. Meg hogy nem vagyok bolond (annyira), csak nem bírom elviselni az ócska, nehéz szagokat.
    De jó volt végül leszállni, nagyokat lélegezni a kipufogófüstös, üde pesti levegőből, kész megkönnyebbülést jelentett.

    No igen. Régebben kissé hülyének néztem azokat, akik alacsony keresetük ellenére mindenáron fenntartanak valami ócska roncs, vagy éppen ratyi, de könnyen hozzáférhető autót (Szutyoki). Most már értem, és megértem miért tették-teszik ezt, és totálisan egyetértek ezekkel az emberekkel!
    Ami van a mai budapesti (és gondolom vidéken is) tömegközlekedésben, azt egészen egyszerűen ép ésszel képtelenség hosszú távon elviselni!

    És akkor megy a nagy barom pofázás tévében-rádióban, hogy csökkenteni kell az egyéni, és növelni a tömegközlekedés részarányát a városi közlekedésben!
    És persze kik szajkózzák ezt? Az Audi A8-asból és egyéb szolgálati kocsikból kiszállogató, fullmilliomos politikai agyamentek, meg a megrögzött BKV-fanok, akiknek minden buszvezető és ellenőr puszipajtásuk!
    Na persze, így könnyű pofázni, de aki mindennap kénytelen tömegközlekedni, ennyi mocskos büdös állat között, az valahogy nem igazán tudja az efféle jófejnek tűnő, de valójában ostoba és elmebeteg kinyilatkoztatásokat kellő türelemmel és átéléssel tolerálni!

    Mert más f*szával verni a csalánt nem nehéz dolog, de tessék már belátni végre, hogy ez így ebben a formában már nem mehet sokáig! Állítólag egy európai ország vagyunk, de nekem néha nem úgy tűnik, és nem csak közlekedésileg.

    De az a legborzasztóbb, hogy az emberek nagyrésze ennyire igénytelen, és sz*rik mindenre. Ha elég sokan felemelnék a hangjukat, el lehetne takarítani a járművekről a tetves, TBC-s hajléktalanokat, a koszos büdös ruhában csapatostul felszálló melósokat, meg a fenti történetben főszerepet kapott Bűztanárnőt és társait is!

    De mindenki sz*rik az egészre, és azt gondolja, hogy ez nem az ő problémája. Pedig dehogynem, ez a MI problémánk, az egész országé! Ez a kis pitiáner bűzeset is. És ha ez így folytatódik tovább, csak rosszabb és rosszabb lesz a helyzet, mert senki nem vállalja fel a véleményét, mert a butaság és a beletörődés mára már nemzeti sport lett.

    Valamikor ez nem így működött,a magamfajta békétlenkedő hülye maradi barom meg csak nosztalgiázhat a régi, szép Budapest után.

    Szal minden összegezve a F*SZ kivan, már elnézést.