#75
szvsz.: ha kimegyünk a Holdra, meg a Marsra, az segíteni fogja az egymás iránti tisztelet, elfogadás, a Föld méretének a világegyetemben való helyénkezelésének terjedését. (az emberek - egyre többen - látni fogják, mennyire is kicsi, törékeny valami az a Föld, ami most olyan végtelenül nagynak tűnik) ez egy.
a másik, hogy jelenlegi elképzelés, hogy "demokráciát és kapitalizmust mindenhova", ez így szvsz. nem fog menni, egyre inkább csak szüli majd a feszültségeket.
szvsz. a jövő társadalmában, három pillérnek az egyensúlyára kell figyelni. a communista, a fundamentalista és a kapitalista pilléreknek. jelenleg ez a három talán Kínában jelenik meg együtt legmarkánsabban, ott lehet látni, hogy képes együtt élni a három.
ugyanakkor, ha jól belegondolunk minden emberben megvan mindhárom, persze némileg változó mértékben. de minden emberben van segítőkészség, szociális igény (communist, és például érdemes ilyenkor a fájlcserélő hálózatokra gondolni, ha már sztech oldalon vagyunk), van vallási vagy éppen ateista (vagy nevezzük tudománynak) hit (fundamentalista) és a verseny is átszövi így-úgy mindenki életét (kapitalizmus). ezt három pillért valami oly módon kéne helyén kezelni, hogy 1. mindenki ismerje meg más vallását és a sok vallást összekötő történelmet (ezzel esetleg a fundamentalizmus fogát ki is lehetne húzni, azaz talán eltünnének az ebből adódó harcok, ugyanakkor a vallás része maradhatna - régiónként eltérő módon, pl: arab, indiai, stb. - az emberek életének) 2. a communist eszmék a rászorulók és a szociálisan alacsony helyzetben lévő közt terjedhetnek, így valamiképp arra fele nyitni (pl. fájlcserélő hálózatokon csak egy x Bruttó hazai termék/fő-n túli országokban lenne illegális a tartalomcsere, de ez most csak egy hirtelen ötlet volt)
mindez nagyjából eredményezhetné azt, amit te is írtál, hogy "meg tudnánk fogni egymás kezét", nem "művelnénk egymással" semmi kirívó rosszat, ez a "nagy egyéniség" dolog is kevésbé lenne szembeötlő volna.
ugyanakkor, az 50 év, nos, olyan szempontból sok csak, hogy nem éljük meg :) de ha belegondolsz, hogy pl. az űrkutatás terén mi változik egy-egy nap, tíz év meg csak 3560 ilyen nap, és 50 év is csak 5-ször ennyi, szal ha így nézed, akkor ha 2030-ra tényleg a Marson leszünk az egész szép eredmény.