dez#38
"egy szűk kör warez igényeinek és internet tökrözési ösztönök kielégítésére"
Huh, már bocs, de te már teljesen hozzánőttél a munkaadód (ha jól sejtem T-Com) mentalitásához? Ez itt kb. olyan, mintha azt írnád, ide lőjetek, kis köcsögök!
Ráadásul ez komoly csúsztatás, amellett, hogy sértő ledegradálás. Nem mindenki tölt le mindent, mivel lehetetlen is lenne, hanem ami érdekli. (Legalább érdekli őket valami! De ti majd tesztek róla, hogy ezt "visszaszorítsátok", ugyi?)
Pl. nagyszerű dolog begyűjteni azokat a filmeket, zenéket, stb., amiket szeretünk, és talán gyerekkorunkban halottunk/láttunk utoljára, tudni, hogy megvan, és bármikor elérhető. Nem pedig több ezer Ft/DVD, vagy akár x száz forint/megnézés alapon (ha egyátalán benne van az elérhető DVD v. payperview kínálatban).
Azt hiszem, a szűk kör az inkább itt lesz: akik megengedhetik maguknak, hogy az összes arra érdemes filmet láthassák, zenét hallhassák, stb. [És fityiszt mutassanak azoknak, akik nincsenek ebben a helyzetben.] (De ugye ezek csak eladandó termékek, hol van az előírva, hogy mindenkinek minden "fontosat" látnia kell...)
A havi ~10eFt, amibe a netszolgáltalás kerül már kevés, mi? Többet akartok kisajtolni a lakosságból. (Többtízezret, amiből majd nagy kegyesen térítitek a netet.)
És nem is olyan szűk az a kör. Kb. minden 2. fiatal, akinek van nethozzáférése.
De inkább vissza a '20-as évekbe, amikor a szegényebbeknek (társadalom nagyobbik része persze, ma a "kevésbé tehetősek") kuss volt...
Ja, telefonálni lehet majd a hagyományos módon, ingyenes tartalmakat elérve (anyám, barátnőm, stb.), vagy ott is csak fizetős tartalom lesz?