• miki36
    #623
    – Rövid "i-vel" írd a nevem – kérte "Sipi", az egyik legtapasztaltabb pécsi labdarúgó. – Tudod, sokszor eltévesztik a különböző fórumokon, újságokban.



    – Majd megtanulják, ha tavasszal olyat nyújtasz, ami ismét emlékezetes lesz a drukkereknek!
    – Éveimet tekintve a korosabbak közé tartozom, mivel a 35. életévemben járok. Ezt azonban egy cseppet sem érzem. Most úgy tűnik, még legkevesebb három szezont kibírok, könnyedén. Bár, szívem szerint ötöt mondtam volna, de legyen 3+2, két részletben.
    – Voltál már NB I-es labdarúgó, sőt, ismét az lehetsz. Hajtóerőnek számít számodra a nagy esély?
    – Ne viccelj! Persze, újra jó lenne a legjobbak között pályára lépni. Sokkal nagyobb a sajtóérdeklődés, televízió, de a nézők is többen lennének a lelátón, ha megnyernénk a bajnoki címet.
    – Látsz esélyt az ünneplésre?
    – Mást el sem tudok képzelni, mert jelentősen megerősödtünk a téli átigazolási időszakban. Minden poszton kettő, szinte teljesen egyenértékű harcos bevethető. Mindez persze fokozza a versenyhelyzetet.
    – Ami egyesekre akár rosszul is hathat!
    – De nem rám, én állok elébe! Azt szoktam mondani, elismerem, ha nálam jobb valaki, de a posztomat nem szívesen adnám át sem fiatalnak, sem öregnek, egyszerűbben szólva: senkinek!

    Sipos János egyéni mutatói, 2008 őszén:

    Egyhangú, monoton sor, 15 meccs, 1350 perc, 100%-osan kitöltött játékidő, 0 gól. A mérleg mindenképpen pozitív.