• Epikurosz
    #25
    Te nekem ne dícsérd a Klintont.
    Amit ő 1x elb.ott, azt most Bush hozza rendbe? (Pld. szarakodott az al-Kaidával, aztán tágra nyílt szemmel nézett, amikor ledőltek az ikertornyok, és adta a nagy hazafit.) Bush, amúgy rendbe is hozta azt, amit lehetett.

    De, a témánál maradva:
    Itt is Bush nem tehet csodát. A NASA projektek nem 4 év kifutásúak. 10-20 éves tervekről van szó, nem lehet csak úgy átállítani a váltót.
    Clinton miért nem fejlesztetett ki új technológiát a siklók felvátlására? Hm? Még csak be sem indított ilyen prodzsektet. Hagyjuk tehát a demagógiát.

    Kínával az a helyzet, hogy hatalmas kereskedelmi többletük van: olyan 200 milliárd dollár körüli. Persze, az ország is nagy, de akkor is marad pénz fejlesztésekre.

    Egyzser már kifejtettem valahol, hogy az kétségtelen tény, hogy a kínaiak által gyárott cuccok zömében gagyik, de lehetővé teszik a tőkefelhalmozást (szocialista tőkefelhalmozás, igen), és az így nyert erőforrások egy részét K+F-re lehet költeni. És amikor ez megtörtént, amúgy már folyamatban van, megsúgom neked csendben, akkor már nem fogunk minőségi kifogásokat emelni, mert nem lehet, és jöhet a gőzhenger.
    (Azt is megsúgom neked, hogy Rudi TV-elnök nemrég vallotta be, hogy delegáció ment Kínába, tárgyalni a CCTV-vel, hogy levedlett digitális műsorkészítési technikájukat megvegyük ócsón. Mert ők már digitálisan csinálnak műsort x éve, mi pedig sok helyütt még mindig analógul.)

    No, így sorolódunk hátra mi, a "Nyugat" szép lassan. Hála annak a sok kultúrmocsoknak, amely közéletünkbe betolakodott, az oktatási rendszerünknek, a füvező ifjúságnak stb.

    Ja, mivel én is szoktam kínai cuccokat venni, a kínai űrprogram sikere kicsit az enyém is. Na bumm!

    A fejlődés nem állhat meg, így én sem tehetek mást, mint kicsit szomorkásan azt mondani, mint egyik előző hozzászóló: Go, China, go!