• ubuntu
    #178
    Akkor pontokba szedve,
    1. Még mindig Magyar (és igen kelet-európai) vállalkozó szemléletét érzem a gondolatmenetedből. Fiskális, pragmatikus de földhözragadt alapvetően pesszimista szemlélet, amely irtózik mindenféle ideától. A baj csak az ezzel a szemlélettel, hogy minden igyekezet ellenére, mégsem realisztikus leképezése a világ folyamatainak.
    Azt jól látod, hogy a linux használatának az arányait nem tudjuk pontosan. A kereskedelmi disztribúciók eladásaiból, csak egy részére lehet következtetni. Annál feltehetően jóval nagyobb a (legálisan!) eltöltött linuxot használók számossága. Természetesen windows esetében létezik az eladásokban nem szereplő warez windowsok aránya. És akkor még ott van a feltehetően nagyszámú dual-boot PC-k esete, amelyeket valóban a használat arányában éremes ide vagy oda számolni (felhetetően nem havona félszer bootolja be a többség a linuxot, különben minek telepitette volna és foglalná a winyóját vele). Mindenesetre egy letöltött linuxot használó user is segíti a rendszerét, ha mással nem azzal, hogy beszél róla és így baráti köréből akadhatnak akik szintén kipróbálják, iconokat rajzol stb. ha megvan benne a képesség és tudás, maga is fejlesztővé válhat.
    Garancia Windowshoz sincs !!
    Olvasd el a MS eula-t. Néhány speciális rendszert leszámítva, nincs az az örült softwareház aki teljeskörü garanciát adna (utána mennének a találékony ügyfelek kártérítésért az eltünt milliádokat érö adataik, mint pl. tözsdeárfolyamadataik, és a jövö heti lottoszámok miatt :-))
    Aki kifizeti egy SAP árát, valamit az azt telepítö software mérnönkök munkaidejét (legalább 5 nap nekem elhiheted), annak már nem nehéz megvenni egy RH Enterprise Linuxot. És valóban a supportban van a RH üzlete, nem látom ettöl miért romlana a pl. a home userek esetében a linux szabadsága.
    Kedves, hogy az egyetemek befolyását ilyen kevésre értékeled, ehhez képest egyelöre Magyarországon ide szaladgálnak nagynevü cégek is ha szakértelemre van szükségük. De vagyünk egy példát. Linuxra 2000-ben még nem létezett megfelelö videolejátszó program. Az MTV volt az egyetlen mpeg1 lejátszó, az is kereskedelmi, de még rendes full screen módja sem volt. Akkor jött egy magyar föiskolai hallgató (mégcsak nem is oktató vagy ph.d-s) a kandóról és nekiállt megírni az mplayer programot. Miért? Szüksége volt egy használható medialejátszóra. Ennyi, és ezzel átformálta a linux jövöjét. Innen indult ki az ffmpeg project, ami ma az alapja minden linuxos videolajtásztó programnak. Ha egy halltató ilyen befolyással tudott hatni a linuxra, talán még az eyetemeknek is van némi esélye :-)
    A Ms addig amég a jelenlegi üzletpolitikáját folytatja nem fog "ditkálni" a linux disztrikutoroknak, és eszük ágában sincs szüvetkezni vele. Söt az üzleti világ nagyrészére is igaz. Olvastad Asimov alapítvány könyveit? Látva, hogyan tette tönkre a Ms a régi partnereit, ma már szinte senki nem hajlandó együttmüködni vele, aki birtokol valamilyen saját szeletet az IT tortából. Nokia Ericsson Sun és még hosszan sorolhatnám elvböl nem használ Ms terméket. Így leginkább magával szüvetkezik a Ms, ami persze így is jelentös. Mint írtam lejjebb azok a linux disztributorok lettek sikeresek, akik csak free softwarekre építették a stratégiájukat. Nincs értelme, hogy változtassanak.
    Meröregedtek volna a linux fejlesztök és kell a pénz? LOL!! Kire gondolsz?
    Richard Stallman?, aki 52 éves most, ennek ellenére szilárdabban ragaszkodik elveihez mint valaha, most épp a GLP 3 verzioja köti le a fogyelmét, biztosítandó a Freesoftwarek webes jelnelétének megerösítését és az Észak amerikai software szabadalmak kezelését.
    Alan Cox?, 37 éves és a linux egyik fö maintainere, jól él és esze ágában nincs feladni azt a szabadságot és megbecsülést amit a szabad szoftverek fejlesztése jelent neki.
    John maddog Hall sem épp mai gyerek mégis jól érzi magát a Linix International élén, pedig már unokái is vannak :-)
    Eric Steven Raymond?, 47 évesen nemrég kulde hüvösebb éghajlatra a Ms "nagyvonalú" állását kináló fejvadászt.
    Linus Torvalds nemsokára 36 éves lesz és jól érzi magát a OSDL-nél, pedig neki is van 3 lánya.
    ...