BlackRose#162
Rendeben, csakhogy a Linux (kernel) az már majd 15 éve van fejlesztve, miközben a többi rész most nevezzem itt jelképessen (GNU-nak) pedig még ettől is régebben, különben egy átlagos distrib (mondjuk az általam is legtöbbet hasznát RedHat félék) kb. XP komplexitással rendelkeznek ami a forráskód mennyiséget illeti, csak éppen azzal a különbséggel, hogy mig a Microsoft a Windowsot mindég mind egy komplett rendszert dobta össze, addig ezek a Linux disztribet képező programok álltalában teljessen Linux kernel függetlenek és majdnem 100%-ban egymástól föggetlenek, a Windows részeire ez közelről sem érvényes. Különben ha
ezeket a fejlesztéseket (GNU plusz Linux) összeadjuk akkor biztos vagyok benne, hogy legalább annyi, ha még nem több erőforrás és idő lett elköltve mire mind a mai szintre került. Tehát én a ReacOS-ban nem hiszek, ellenkezőleg a Linux-ban igen, csak nem hiszem, hogy a desktopon fog elérni 10%-nál nagyobb népszerűséget, de a szerver oldalon és a beágyazott rendszerekben (itt pedig még csak a kezdeteken járunk) a Linux szerintem sok sikerre számíthat, de szerintem a jövőben (mondjuk úgy 10 év múlva vagy azután) az OS-ek egy absztakciót fognak képezni, valószínűleg megszünik majd a kategória úgy ahogyan ma létezik, valószínűleg egy keresztbe-kompatibilis platforma fog kifejlődni, valami Windows, Linux, .NET, Java meg ki tudja még addig mi fog megjelenni keveréke... na de ne szaladjunk annyira előre, mindenesetre szerintem egy platforma (OS) sem lesz képes a jövőben megmaradni ha nem lesz 100%-ban alkalmazható, vagyis 100% kompatibilis mindennel ami létezik. OK, bevallom egy picit hihetetlennek hangzik, de ha jobban belegondolunk, már most elkezdődött a felek együttműködése (MS, Sun, JBoss, IBM, WS-I... stb.) mind egy közös platforma kidolgozására törekszik, a különbség csak az, hogy az MS rendelkezik a többségi platform-al és ezért arra törekszik, hogy az ő platformja legyen a dolog közepe, a többiek meg nem, idővel az MS-is és a többiek is találnak valami pontot ahol az együttműködés teljes lesz, egyszerűen azért mert a piac konszolidációja erre kényszeríti őket.