Godinho portugál gazdaságtörtenész írja: "Kétségtelen,
hogy Szelim terjeszkedési politikájában a célok egyike In-
dia, vagy legalábbis e mesebeli világba vezető utak feletti
ellenőrzés megszerzése volt." Miután a törökök Perzsia
miatt a Perzsa-öblöt nem érhették el, Szelim először a vö-
rös-tengeri fűszerutat vette célba. Persze egyelőre ez is
meghaladta a birodalom erejét, mert ahhoz, hogy vissza-
állítsa az Indiai-óceánon a forgalmat, tengeri flottára lett
volna szüksége. Ennek felépítéséhez azonban a Vörös-ten-
ger vidékén minden nyersanyag - elsősorban a fa - hiány-
zott. Szelim tehát mást nem tehetett, mint hogy bátorítsa
a velenceieket a fűszerkereskedelem folytatására, hogy
most már a mameluk szultánok helyett ő részesedjék an-
nak hasznából, vámok formájában. A fűszerkereskedelem
ugyanis lassan újraéledt a régi utakon, mivel a portugá-
loknak sem elegendő hajójuk, sem támaszpontjuk nem volt
ahhoz, hogy teljes egészében megfigyelés alatt tarthassák
az óriási Indiai-óceánt, és megakadályozhassák az arab ke-
reskedők szállításait.

A török birodalom aktív fellépését az is késleltette,
hogy 1520-ban Szíriában, 1523-ban pedig Egyiptomban
veszélyes lázadás tört ki, s míg a viszonyokat nem ren-
dezték politikailag és katonailag, gondolni sem lehetett ar-
ra, hogy fellépjenek a portugálok ellen.

Csak 1529-re rendezödtek annyira a viszonyok, hogy
megtegyék az első lépéseket a vörös-tengeri és indiai-óce-
áni hajóút biztosítására. Méghozzá imponáló formában:
Szueznél csatornáit kezdtek ásni, és hatalmas hajóépítő
üzemeket állítottak fel a Vörös-tenger partján, melyekbe
tömegesen szállították a birodalomból a hajóépítéshez
szükséges anyagokat. A munkálatok igen jól haladtak, már
negyven gálya állt kifutásra készen, és további húsz építé-
se állt befejezés előtt, amikor 1532-ben, Doria Koron el-
leni támadásának hírére, sürgősen elszállították innen a
katonaságot és a nagy mennyiségű tüzérségi anyagot.

így további hat évig kellett várni, hogy megindíthassák
a támadást a portugálok ellen. 1538-ban 76 hajó mintegy
20 000 fővel és erős tüzérséggel indult a Vörös-tengerről,
hogy elfoglalja Diut, a portugálok legfontosabb indiai tá-
mászpontját. Az Indiai-óceán azonban a Földközi-tenger
sokkal könnyebb hajózási viszonyaihoz szokott török ten-
gerészetet megoldhatatlan feladat elé állította, így e vál-
lalkozás - s ezt követően több más - kudarccal végző-
dött.

Szíria és Egyiptom elfoglalása természetesen súlyosan
érintette Perzsiát is. Ilyenformán a két birodalom közötti
régi ellentétekhez újabb járult. Perzsia mindig is kereste a
törökkel szemben a Nyugat szövetségét, most végre meg is
kapta: a portugáloktól lőfegyvereket vásárolt, s ezzel, úgy
látszott, sikerül kiegyenlíteni a török taktikai fölényét. A
segítség valóban jelentős volt: 1525-ben a perzsa hadse-
regnek már 400 ágyúja és 10- 15 000 muskétája volt.

Mindazonáltal a török hadsereg erősebb maradt, és
1534-35-ben elfoglalta Irakot, Bassora ,fejedelmét pedig si-
került rákényszerítenie arra, hogy elismerje a szultán fősé-
gét. így a török birodalom a Perzsa-öblön átvezető fűszer-
utat is ellenőrzése alá vonta, főleg 1546-tól fogva, amikor
Bassorába is bevonult a hadsereg.

A portugálok azután lemondtak arról, hogy lezárják a
Közel-Kelet felé vezető utat, és keresték a megegyezést a
törökökkel. Ennek eredményeként a fűszerkereskedelem
klasszikus útján a forgalom újra szabaddá vált,aminek
végül ,is mindenki hasznát látta: az indiaiak, akik szaba-
don adhatták el árúikat, az arabok, akiknek hajózását a
portugálok nem gátolták tovább, maguk a portugálok,
akik ugyan továbbra is használták a Jóreménység foka kö-
rüli utat, de Ormuz birtokában megvámolhatták a Perzsa-
öbölbe érkező arab hajókat is, a törökök, akik a területei-
ken áthaladó karavánokat és a velencei hajókat vámo1ták
meg, végül a velenceiek, akik a fűszert Európa piacaira
szállították.

Szíria és Egyiptom elfoglalását többen jelentősebb ese-
ménynek tartják, mint Konstantinápolyét. Inalcik írja:
"Igy az Oszmán birodalom ellenőrzése alá vonta a világ
legjövedelmezőbb tranzitkereskedelmét. Az állami bevéte-
lek megkétszereződtek, a kincstár tartalékai pedig felduz-
zadtak, Ezekkel a jövedelmekkel fedezhette Szulejmán vi-
lágraszóló hódításait." Egyiptom azonban nemcsak a fű-
szert közvetítette, hanem a szudáni aranyat is, ugyanakkor
Szíriával együtt a birodalom egyik gazdag éléstára volt.
jellemző, hogy Egyiptom költségvetésében évente félmillió
dukát felesleg mutatkozott, amit aranyban szállítottak
Konstantinápolyba.

Braudel nagy könyvében külön fejezetet: szentel az "Isz-
lám geográfiájának": a nagy karavánutakat, a vizes zóná-
kat (a Földközi-tenger, a Perzsa-öböl, az Indiai-óceán és
a Vörös-tenger) és a szudáni oázisokat magában foglaló,
az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig vezető hosszú út ez,
központjában a Földközi-tengerrel. Mindez az iszlám bir-
tokában van már a VII. századtól fogva. A kínálkozó al-
kalmat, hogy ebből a területből egységes birodalmat alkos-
sanak, az arabok azonban éppúgy nem használják ki, mint
az oszmán birodalom a XVI. században. A Balkán elfog-
lalásával a bírodalom végletesen belebonyolódott az euró-
pai politikába, így - írja Braudel - "a valódi problémák
rejtve maradtak a szultánok előtt". Nem fejezik be a
Szuezi-csatorna építését, nem harcoljak végig a portugálok
elleni harcot, elmulasztják elfoglalni a Volga alsó folyásá-
nak vidékét, s így nem képesek megnyitni a selyem útját,
és elvesznek a Földközi-tengeri harcokban; "mindmegany-
nyi elmulasztott alkalom"!

Nagyon is kérdéses persze, hogy a Balkán és a földkö-
zi-tengeri szigetek nélkül fenntarthatta-e egyáltalán ural-
mát az oszmán birodalom Afrikában, Ázsiában és a
Földközi-tenger keleti partvidékein. Mégis, Braudel e meg-
jegyzése jól megvilágítja azt a tényt - s erről az Európa-
centrikus szemléletű történészek hajlamosak megfeledkez-
ni -, hogy a török birodalom világhatalom volt, és aktivi-
tási területének csak egy részét - s nem is a legfontosab-
bat - jelentette Európa. S miután pedig a török politika
tudatosan, a gazdasági tényezők figyelembevételével épí-
tette ki világbirodalmát, a mondottak szerint viszont a
politikai döntések racionalitásának elbírálásánál a gazda-
sági indítékoknak kitüntető szerepet tulajdonítunk, csak
arra a következtetésre juthatunk, hogy az oszmán politika
racionalitása semmivel sem volt kisebb, mint bármely más
korabeli hatalomé.

Diplomácia. Ha a török az a barbár, csak a könnyű
zsákmányt maga előtt látó hatalom lett volna, amint ezt
egyes kutatók állítják, akkor céljai eléréséhez csupán a há-
borút alka1mazza, következésképp eszköztárából a diplo-
mácia teljesen hiányzott volna. Márpedig tudjuk, hogy a
török diplomácia rendkívül tevékeny, hajlékony és körül-
tekintő volt, és gyakran segítette ki a kormányt nehéz
helyzetekből. ,
A magyar történetből jól ismert az I444-ben Ulászló ki-
rály és Murád által megkötött szegedi béke. A béke in-
doka, amint az közismert, török részről az volt, hogy a
hadsereg az előző években súlyos veszteségeket szenvedett,
ugyanakkor Kisázsiában fenyegető lázadás volt kibontako-
zóban. A török diplomácia a birodalom szorult helyzeté-
ben jelentős engedményekre is hajlandónak mutatkozott:
több szerbiai várat, köztük Galambócot, valamint a szerb
vajdának túszként magánál tartott két fiát kínálta a béke
árául. Ez az ár a magyar kormány számára messzemenően
elfogadhatónak tűnt, mivel a háború sem hozhatott volna
megoldást. Ez rövid időn belül ki is derült, mert amikor
a pápának abban az ígéretében bízva, hogy hajóhadat
küld a Fekete-rengerre - ami a török elleni balkáni had-
járat sikerének elengedhetetlen előfeltétele volt -, meg-
szegve a békét, mégis háborút indított, abban éppen a ha-
jóhad távolmaradása miatt megsemmisítő vereséget szen-
vedett, elveszítvén egy hadsereget s magát a királyt is
(várnai csata).

1494-ben Comines francia követ Velencében tárgyal,
hogy királya számára biztosítsa a köztársaság további ba-
rátságát. Egyik éjszaka titkos látogató érkezik hozzá; II.
Bajazid szultán követe. A látogatás célja megvilágítani
Comines előtt, hogy mennyivel előnyösebb lenne Francia-
ország számára, ha Velence helyett a szultánnal barátkoz-
na. Ebben az időben már előrevetette árnyékát a Velencé-
vel vivott háború, így az akció célja világos: diplomáciai-
lag élszigetelni az ellenfelet. Ez ugyan nem sikerült, min-
denesetre az ügy jó példája annak, hogy mennyire átgon-
doltan műkődőtt a török diplomácia.

Közismert, hogy milyen mesterien értett ahhoz, hogy a
birodalom elkerülje a Perzsiával és valamelyik európai ál-
lammal egy időben vívott kétfrontos háborút. Vaughan ír-
ja: .Konstantínápolyban egy Perzsia felőli fenyegetés
azonnal békehajlandóságot tudott kiváltani Európa irányá-
ba és viszont."

Európa XVI. századi történelmének kétségtelenül leg-
nagyobb fejleménye volt az 1519. évi császárválasztás, me-
lyen Habsburg Károly, Spanyolország királya és Német-
alföld ura V. Károly néven a német birodalom császára
lett. V. Károly óriási birodalma Spanyolországon. Német-
alföldön, Németországon és az osztrák tartományokon kí-
vül magában foglalta Nápolyt, Szardíniát, .Szicíliát és az
amerikai gyarmatokat is. Szinte nem volt kormány, mely
ne ellenezte volna Károly császárrá választását, mert min-
denki előtt világos volt, hogy egy ekkora birodalom meg-
alakulása teljesen felborítja az európai egyensúlyt. Ebben
az időben már nem volt nemzetközi kérdés, mely az osz-
mán külpolitikát ilyen vagy olyan formában ne érintette
volna, a spanyol királynak a császári trónra lépése pedig
különösen nyugtalanító volt számára. Hiszen az a "Jeru-
zsálem ura, Athén és Petras hercege, Azsia és Afrika ura"
címet is viselte, amit a szultán nyílt kihívásnak tartott, a
császárt épp ezért nem is nevezte másként, mint "Iszfámia
(ti. Spanyolország) királyának". Ezenfelül is számos ér-
dekellentét volt kőzöttük, A spanyolországi mórok üldözé-
se nagy felháborodást váltott ki az egész iszlám világban,
az észak-afrikai barbareszk államok elleni támadásokat
pedig az oszmán birodalom már nemcsak vallási, de ha-
talmi szempontból sem nézhette közömbösen. Már Szelim,
sőt Bajazid is küldött segítséget ide, mintegy elővételezve
a később itt folyó nagy harcokat. A Nápoly feletti spa-
nyol uralom pedig konkrét veszélyt jelentett Törökország
balkáni és földközi-tengeri pozícióira.

Most mindehhez hozzájárult az a veszély, hogy a csá-
szár nagy hatalmával és tekintélyével létrehozza a sokat
emlegetett, de soha meg nem valósult keresztes hadjára-
tot. Ez ebben a pillanatban már csak azért sem tűnhetett
rémlátásnak, mivel a császárválasztást megelőző propagan-
dahadjáratban a keresztes hadjáratok ígérete is ott szere-
pelt, amiről a török kormány bizonnyal értesült. V. Ká-
roly császárrá választásának jelentőséget több török törté-
necíró kiemeli. Lássuk, hogy ír róla Kernálpasazáde: "Van
azon ország (ti. Németország) lakóinak nyelvén koronának
nevezett nagy tiszteletben álló diadém, melyet a trónon
ülő keresztény fejedelmek közül azok szoktak viselni, akik
alattvalóik és párthíveik sokaságánál és segítőik nagy szá-
mánál fogva kitűnnek kortársaik közül, Ezt a koronát vi-
selő fejedelmet >császár<-nak nevezik, mely kifejezésnek
értelme: »a királyok királya és szultánok szultánja«." Ez-
után elmondja a krónikás, hogy Miksa halálával megürült
a császári trón, és kezdetét vette I. Ferenc francia és Ká-
roly spanyol király versengése a koronáért, mely végül is
ez utóbbi győzelmével végződött. A török államférfiak
pontosan látták, hogy Károly trónra léptével felborult az
európai egyensúly. Kemálpasazáde írja: "Alamán-ország
(ti. Németország) királya ugyanis - akinek zsarnoksága
miatt panaszkodának a hitetlen nemzetek fejedelmei - a
szomszédságában levő országok fejedelmeit elnyomta, ha-
talmával és erőszakoskodásával megfosztotta őket tekinté-
lyüktől." Kitűnő katonái vannak, akik "mindig készek az
iszlám híveit megtámadni, és istentelen lábaikkal bemocs-
kolni Rumot, az üdv hajlékát, és csak kedvező alkalom-
ra ... várnak".

Bár ennek kifejtése a későbbiekre tartozik, már most
meg kell említenünk, hogy a török diplomácia figyelmét
bizonyára nem kerülte el az sem, hogy Magyarország kirá-
lyát, II. Lajost rokoni szálak fűztek a császárhoz, sőt a
Habsburg- és a jagelló-házat házassági és öröklődési szer-
ződés kapcsolta össze. Számolni lehetett tehát azzal - s ez
be is következett -, hogy Magyarország Habsburg-befo-
lyás alá kerül, ami már valóban nagy veszélyt jelentett
volna a birodalomra.

Az V. Károly hatalmától való félelem kovácsolta össze
végül a török-francia szövetséget is'. Inalcik szerint török
és francia részről egyaránt felismerték, hogy csak együtt
képesek az európai egyensúlyt helyreállítani.

Végeredményben tehát igen nagy a valószínűsége an-
nak, hogy a török államvezetés politikai döntéseinél meg-
bízható információkra támaszkodott, és döntéseit ez ínfor-
mációk gondos mérlegelése alapján hozta. Ha viszont így
volt, akkor bátran élhetünk az államvezetés racionalitásá-
ra vonatkozó feltevéssel, következésképp indokolt a hábo-
rú logikája és bizonyos adatok alapján felállított modell
alkalmazása a vizsgálatban.