#28
A 14 jelölt közül azokat választották ki akik még a többieknél is kissebbek voltk, és csak egész apró levegővétellel életben tudtak maradni.
Legalábbis az első manus csak cipőskanállal fért be a járgányba, és meglehetősen szarul nézett ki mikor visszaért. Most ugyan abba a kabinba 2 kínait préselnek be. Bár persze ugye mint tudjuk sok jó kínai kis helyen is elfér. (Gondolom Ti is jártatok már olyan kínai étteremben, ahol vagy 10-15 kínai dolgozott felváltva, és a konyha hátuljában lévő kis szobában laktak (persze amelyik már elég adót elcsalt az már mercivel jár))
Egyébként az előző kabin tisztára úgy nézett ki, mintha a sufni hátuljában rakták volna össze roncsokból, vagy mint (ha valaki emlékszik még rá) a Pirx kapitány című magyar scifi remekmű, ahol a kávéfőző volt az űrhajó, és az iskolai menza kenyereskosara a kilövőállomás.