Isten és az EU
-
Klaus Matefi #2 Kezdeném az EU Alkotmánya és Isten nevének felemlítésével kapcsolatos vitával:
http://www.nol.hu/cikk/99177/
Isten helye az unióban
NOL • Munkatársunktól • 2003. február 19.
Kapjon-e Isten hivatalos helyet az Európai Unióban? Így fogalmazza meg a kérdést az Independent egyik cikkírója, mindjárt hozzátéve, hogy felettébb furcsán hangzik már maga a kérdés is. Mégis, erről folyik ma egyre élesebb vita az Európai Unió jövendő alkotmányát előkészítő Európai Konventben politikusok, egyházi emberek és civil szervezetek között.
"Isten" szerepének az unió alkotmányában való rögzítése döntő módon a Szentszék kezdeményezésére vezethető vissza. Az alapvető jogok európai chartájának előkészítésekor merült fel először hasonló elvárás az egyház részéről, amit akkor nagymértékben francia nyomásra - az állam és egyház elválasztására hivatkozva - elutasítottak. Az Európai Konvent összehívásakor azonban a Szentszék újból ugyanezzel a követeléssel állt elő. A konvent 2002. február 28-án ült össze és feladata az, hogy 2003 elejére elkészítse az Európai Unió alkotmánytervezetét, amelyet a tag- és tagjelölt államok kormányai hagynának jóvá 2004-ben. II. János Pál pápa személyesen is többször kifogásolta, hogy az EU 2001. december 14-15-i Laekenben megtartott csúcstalálkozóján a tagállamok nem kívántak helyt adni a konvent jövőbeli munkájára és a készülő alkotmányra vonatkozó egyházi követeléseknek.
A Szentszék kezdetektől fogva egyértelművé tette, hogy számára a kérdés kulcsfontosságú. Az "európai ház" kifejezés II. János Pál pápától származik. Ennek létrejötte és explicit keresztény jellege fontos része annak - a második vatikáni zsinat után is eleven - nagy ívű vatikáni törekvésnek, hogy újraélesszék az emberiség vallási és politikai egységének modelljét. Az egykori "keresztény Európa" eszméjében e modell megtestesülését látják. (Az egyház missziójának ilyesfajta politikai vetületéről lásd pl: Rodger Charles S. J., Drostan MacLaren OP, The Social Teaching of Vatican II. Its Origin and Development.) Nem arról van szó, hogy a kereszténység szó valahol szerepeljen az EU alkotmányában. Sokkal többről. Joseph Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció nagy befolyású prefektusa leszögezte: "Isten és Isten előtti felelősségünk az európai alkotmány alapvető részét kell, hogy képezzék".
http://www.eukonvent.hu/text/akonvent_hir_2003_02_28.html
EU/intézmények - alkotmánytervezet: van utalás a "föderatív jellegre", de nincs Istenre
A konventküldöttek egy része mellett a Vatikán is azt szerette volna, ha Istenről és a vallásról az alkotmánynak az unió alapértékeit felsoroló pontján történik említés. A most kialakulni látszó többségi álláspont szerint azonban a hívők által vallott értékekre a dokumentum preambuluma tesz majd utalást, mégpedig annak a megfogalmazásnak az alapján, amely már az alapvető jogok európai chartájában is szerepel. Eszerint "az unió tudatában van szellemi és morális örökségének".
http://www.eukonvent.hu/text/akonvent_hir_2003_03_17.html
Mostanában viszont egyre többen emelik fel hangjukat a másik oldalról is: köztük vannak az egyházak (2002. decemberében Németország mindkét nagy egyháza, a római katolikus és az evangélikus is sürgette, hogy az európai alkotmányban szerepeljen Isten, mert az európai értékek alakulását alapvetően befolyásolta a keresztény vallás), de fontos politikai erők is támogatják ezt a törekvést. Ide tartozik az Európai Parlament kereszténydemokrata frakciója és nemrégiben Szájer József fideszes képviselő, az Országgyűlés alelnöke is kezdeményezte, hogy az EU alaptörvénye tegyen említést a kereszténységről, az Európát összetartó hitbéli hagyományról, illetve Istenről.
http://www.mkdsz.hu/n34/szazak.htm
EURÓPAI ALKOTMÁNY
Százak levele a keresztény örökség megjelenítéséért
Száz európai közéleti személyiség levélben fordult az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Olaszország miniszterelnökéhez és az Apostoli Szentszékhez, kérve, hogy az EU jövendő alkotmányának preambulumában közvetlen hivatkozás történjen Istenre és az európai keresztény örökségre.
De miért is lett volna lényeges Isten nevének megemlítése az EU Alkotmányában?