• shabba
    #131
    Ha kötsz mondjuk 20 millióra egy szerződést egy építési vállalkozóval hogy azért építsen fel egy 5 szobás házat és a szerződés után kiderül hogy valami tőle független ok miatt az építési anyagok árai a duplájára nőttek akkor az építési vállalkozó megteheti hogy felmondja a szerződést gazdaságossági okra hivatkozva. Mert az új körülmények között neki már nem éri meg a házépítés mert tutira csak bukna rajta. És ebben nincs semmi kivetnivaló.

    A probléma hasonló a különbség viszont az hogy nem a szolgálatótól független körülények hatására történtek a változások hanem ezek a körülmények nagyon jól előre láthatók voltak a szolgálató mégis úgy kötött nagyker szerződést hogy figyelemen kívül hagyta a jővőbeli trendeket és változásokat. Mondjuk ugye ez a szerződést kötött esetünk kicsit erős, hisz a Tíonlány azt csinálja amit a Tícom mond neki hisz egy cég.

    Szóval kötöttek anno év elején egy nagyker szerződést forgalom alapon 3GB-os átlag forgalom alapján költséget kalkulálva. De azóta eltelt fél év azt pedig tudvaló(és ez az ami számonkérhető) hogy a felhasználók forgalma évente duplázódik. Azért mert egyre újabb szolgálatásokkal ismerkednek meg, maguknak a fileoknak a mérete is csak nő más trendek miatt.

    Anno már amikor megkötötte a Tíonlány a negyker szerződést előre látnia kellett hogy a nagyforgalmú ügyfelek neki nem lesznek gazdaságosak. Kérdés miért is kötött akkor ezen info birtákában ilyet és miért nem hívta fel előre az fontos tényezőre a saját előfizetőinek figyelmét. Ugye ez más szavakkal azt takarná hogy bevezeti a fair user sávszél limitet, ami nagyon rontotta volna a cég image-ét. Ezért megy most is a ködösítés és a mellébeszélés mert ezt nem hajlandók beismerni.

    Az előfizetők forgalma pedig idővel nőtt amin sok csodálkozni való nincs hisz ez a trend(ugye Tíonlány sem véletlenül csinálja a saját multimédia tartalomszolgáltatásait). Így aztán az átlag netező átlag forgalma is szépen emelkedett ami szépen emelte a működési költséget is így a extrém nagy fogyasztók megtartása egyre kevésbé volt gazgaságos. Na de ezt már a nagyker szerződés pillantában is előre lehetett látni bárminemű jóstehetség nélkül is, Tíonlány mégis bevállalta és ez már az ő felelőse. Ezen után menet közben megváltoztat a játékszabályokat mégis úgy gondolja hogy mégsem vállalja be a nagyfogyasztókat az semmiképp nem tisztességes. És ez a fajta magatartás igen számonkérthető és a különböző szervek akik most vizsgálódásokat indítottak majd ezt fogják boncolgatni.

    De vissza lehet menni egész a kályháig. Anno év elején fatáv kihozta az új forgalom alapú nagykereskedelmi modeljét és csak kizáró vagylagos választást biztosított már az alapjaiban sértette ezt az elvet. Persze a nagyker nem lesz felelősségre vontható mert ő azt mondja miért nem a vevő alakította ki úgy a csomagjait ami a nagyker alapján ésszerű, vagyis már az elején fair use-zal kellett volna kínálnia a portékáját. Csak épp ugye ez a két egymásra mutogató majd ugyanaz a cég lesz és a végeredmény az lesz a sok bába közt elvész a gyerek.