Globális ElmeZavar (kis novellák, egyéb saját szerzemények kicsiny könyvtára)
-
#19
Kérem ne vegyen senki se komolyan! Ha némi nemű problémájuk van, akkor basszák meg!
Felejtés
Felejtés útját járom én, mely egy húsdarálón át vezet. Minél jobban beléd égett ez érzés melyet ki szeretnél tépni, annál hosszabb és fájdalmasabb lesz az út. Akkor miért választjuk a felejtés?!? Mert már nem tehetünk semmit, ha nem tépjük ki magunkból, akkor gyötörni fog időtlen időkig. Az elmúlt jó, netán rossz emlékek sötét pincébe rejtését, melyek örökre rajtad maradnak, mint egy beforrott seb, úgy fognak díszelegni rajtad, mint veterán katonán a hegek.. Idővel sok hegünk lesz melyet elfelejtünk, de rossz szó vagy cselekedet feltépheti e hegeket. De nincs választás, ha már-e gondot mely éget nem tudjuk megoldani, vagy helyretenni.
A legszentebb érzések tudják a legnagyobb fájdalmat okozni, amikor az árva és gyönyörű szegfűt tüskék borítják be, szirének csábító dala szólal meg kísértve és hívogatóan. De minden érintés fájdalmas. Mikor megérinted szíved összeszorul, levegőért kapkodsz és könnycseppek ragyognak csillogó szemedben.
Erős és keserű méreg fojtogat, mely megfertőzte a lelkedet. Benned él, beléd ivódott, mint friss tinta az érintetlen fehérlapra. Egyre több tinta más-más színben ékesíti, vagy csúfítja fehérlapunkat. Idő múlásával halványodik tinta, és halál eljövetelével tűnik el az utolsó folt is a fehérlapunkról.
Elfojtott érzések serege lapul bennünk, melyet próbálunk elnyomni, rejtegetni mások vagy magunk elöl. Magunkat csapjuk be. Keserű és magányos könnycseppjeink, idővel pocsolyává,
tóvá majd tengerré duzzadnak, felemésztve ami vagy, ami lennél és ami lehetsz…