Aki még fenntvan:)
-
#57
Isten városa
Cidade de Deus. színes feliratos brazil filmdráma 130 perc 2002
Nincs nagyváros szegénynegyed nélkül, miért épp Rio de Janeiróból hiányozna a favellák és a külvárosi nyomortanyák hosszú sora? Ám egy városban, amely a Cukorsüveg hegyről és a felhőket karcoló Krisztus-szoborról nevezetes, a másik véglet sem lehet akármilyen. Isten városa, ez a hatvanas években felhúzott külvárosi negyed a poklok pokla a riói paradicsomban.
Kezdetben csak apró rablások és fegyveres fenyegetések zavarták a rendet, a nyolcvanas évekre azonban a drogbiznisz központja, bandacsaták színhelye lett: tébolyult, zárt város, ahová a rendőrök sem igen merészkedtek. Az Isten városa, a tavalyi év egyik legnagyobb nemzetközi fesztiválsikere ide kaluzol minket, narrátorul pedig egy olyan srác szegődik mellénk, aki mindent látott, de szinte semmiben nem vett részt. Rakéta nem elég agresszív ahhoz, hogy bűnözővé váljon, és nem elég ügyes, hogy kitörjön a nélkülözésből, ezért inkább csak sodródik, tervez és megfigyel: elvégre fotós szeretne lenni. Ahhoz azonban sok vérnek kell elfolynia Isten városa utcáin, hogy Rakéta fotós is legyen. Arról pedig, hogy a vérengzés beinduljon, a környék legifjabb és legvadabb utcagyerekei gondoskodnak: elsősorban Kis Zé, aki szerelmi csalódásait életveszélyes droghálózat és gyilkos bandahálózat kiépítésével ellensúlyozza. Mire Kis Zé felnő, a nyolcéves srácok is Uzikkal rohangásznak, és gyilkos sorozattal torolják meg, ha valaki ferde szemmel nézett rájuk...
Az Isten városa zabolátlan film egy tébolyult vidékről: időben oda-vissza ugrálunk a hatvanas-hetvenes és nyolcvanas évek között, villanásnyi jelenetek mutatnak be egy-egy epizódszereplőt, kíméletlenül gyors a tempó, és közben a kamera sem pihen: ha kell, háromszor körbepördül a főszereplő körül, ha kell, vágtában követ egy legyilkolásra megérett tyúkot. Kiszolgáltatottság, ösztön és erőszak: robbanóveszélyes elegy, márpedig Fernando Meirelles és Katia Lund kellőképp felrázza ezt a koktélt. Az Isten városa egyszerre próbálja lepipálni Tarantinót, Guy Ritchie-t és David Finchert: a vizuális tűzijáték olykor ugyan öncélúnak tűnik, bombasztikus forma nyomja el a kíméletlen sztorit - a latin-amerikai újhullám legújabb sikerfilmjét ezzel együtt látni kell. Megtörtént sztorikon alapul: a híradónak úgysem hinnénk el...