dez#211
"A példákat nem tartom ötletszerűnek, bár kiragadottak (mint mondtam, példák), azt amit meg akartam velük világítani, úgy látom sikerült."
Én azt nem is mondtam, hogy a tudomány fejlődése meg lenne állva. Csak azt, hogy a hétköznapokban kicsit akadozóbb a dolog, mint a tankönyvekben. És nem csak a tudományos óvatosság miatt.
"A helyzet az, hogy a társadalomtudományok terén (szociológia, pszichológia, jogelmélet, stb) ugyanilyen tendencia mutatkozik, csak erre nem tudtam volna ennyire közismert példákat hozni, ráadásul eredeti beszélgetésünk témája inkább a természettudományok voltak."
Az lehet, de kicsit más utakon járnak. Vannak átfedések, de a teljes "kompatibilitás" még távol van.
"- Mindketten tudjuk, hogy a tudomány nem tökéletes"
Akkor ne tegyünk úgy, mintha az lenne.
"- Mindketten tudjuk, hogy a hit más irányból közelíti meg a megismerést"
Nem csak a hit/vallás. A humán tárgyak többségének is megvan a saját "dimenziója" (persze mint írtam, vannak átfedések). Ezt bármelyik akadémikus is megmondhatja neked. (Pedig korábban pont ők voltak vaskalaposak ilyen szempontból. De mára már nyilvánvalóvá vált a dolog.)
"- mindketten tudjuk, hogy nekem van igazam"
Néhány dologban (amiket én nem is igazán vitattam).