• NEXUS6
    #80
    Hát igen!

    Valamikor még Lucas is azzal kezdte a mondókáját, hogy olyan filmet szeretett volna csinálni, ami olyan amilyenről gyerekkorában csak olvashatott, illetve max képregényeket láthatott, Buck Rogers, Flash Gordon, Skylark.
    Az első filmnél is attól féltek, hogy annyira dúrván hajaz bizonyos történetekre, annyira kevés eredetiség lesz benne, hogy belebuknak.

    Persze azóta egy-két új nemzedék felnőtt, akik elég keveset olvasnak, és főleg nem 40-es 50-es 60-as évek SciFi-jét, ők ezekkel a motívumokkal itt találkoznak először, szóval nekik minden poén új.

    Így azóta Lucas előlépett a SciFi géniuszává, az ep3-meg a filmtörténelem legnagyobb SciFi alkotásává.
    ;)))