#69
Csomi, engen se zavarna hogy ez egy más koncepciójú alkotás, ha ezt a koncepciót jól valósították volna meg.
Egyszerűen nem érzem a hangulatot, vagy inkább amit érzek az nekem nem jön be, és persze ilyen szempontból tökéletesen igazad van abban, hogy szubjektív az amiket leírtam.
Viszont én szeretem a filmeket és az is érdekel hogy készülnek, merem azt hinni hogy észreveszem a hibákat, azt ami nem úgy sült el ahogy azt az alkotók tervezték, vagy egyáltalán nem terveztek semmit csak valamivel hasba akarják akasztani a népet, esetleg a koncepció is hibás mert amivel próbálkoznak azt a film műfaja nem viseli el.
Nekem az a véleményem, hogy ez a film hemzseg az ilyen hibáktól.
Lehet hogy félreértettél, nem az azt mondom hogy pl egyszercsak jöjjön elő az idős obi aztán nyomjon be egy két aranyköpésst, vagy Leia és Han valamelyik folyosón veszekedjenek. Ez csak példa arra, hogy az előző részekkel ellentétben az újakban nincsenek elgondolkodtató, intelligens, vagy humoros párbeszédek.
Hidd el nekem én lennék a legboldogabb ha 20 év után látnék egy olyan új SW epizódot, amit a hibái ellenére is tudok szeretni.
Szeretem a jó filmet csak mint ahogy az itt elhangzott, a jó film nem azonos a drága filmmel (lásd Waterworld).
Az hogy az eredeti trilógia milyen jó volt, azt az mutatja, hogy erre a 3 gyengécske, de látványos folytatásra, hányan elmentek a moziba.
Én az eredeti részeket már vagy százszor láttam és mindíg megnézem a tv-ben is amikor csak leadják.
Ha tudsz valakit aki az új epizódokat is legalább már vagy ötvenszer megnézte és legalább annyira rajong a szereplőkért, a szerintem béna harci robotokért és a makettnek kinéző CG űrhajókért, mint én az origi trilógia hasonló kellékeiért akkor én is azt mondom, hogy én vagyok a szarrágó.