#35058
igen ezért csalodás nekem ez a reforge, meg sztem Arma4 is, mert egy nagy kihagyás után szinte semmiben nem fejlödött . Ez a video amit a VBS-ből van is már 11 éves. Én azt gondoltam, hogy majd az összes tudás és tapasztalat meg fejlesztés amit az OFP ota belekerült a játékba az tartalmazni fogja kiegészülve olyan dolgokkal amit az engine korlátai nem engedtek és az uj enginben már megoldható. MEg akár az ami a VBS-ből átemelhető.
DE sajnos nem .
Ugyan ugy egy statikus környezet az egész és ezzel a zeusos meg lootolos rendszerrel még a normális FPS taktikai vonalnak is odavágtak.
OFP-ben meg ARMA részekben pont az volt a jo, hogy az volt nálad amivel indultál aztán szépen sorba csak azt vetted fel ami az utadba került, de nem kellett lootolni, meg nem egy egész raktárnyi eszköz lapult egy faládába és válogatni kedvunkre ami szem szájnak ingere.
Azzal , hogy a konzolok is bejöttek meg már a hardcore vonalt is el lehet engedni, mert nem tudnak anyni dolgot megcsinálni mint billenytuvel csak ha egyszerűsitik a dolgokat.
Igy csak egy 12 egy tucat game lett a BF, COD a deltaforce mellett.
Pedig a lehetüség tárháza kimerithetetlen lett volna még a régi rendszerben is, amivel egy sokkal egyedibb és valoságosabb lassabb, de taktikailag sokkal jobb játékra ahol nagy létszámu egységekkel lehetett volna operálni többféle vizi, légi és szárazföldi egységgel közösen .
Arról meg ne is beszéljunk, hogy miket igértek már az ARMA2 környékén is, hogy majd minden golyó nyom látszik a falon és ha vissza megyunk a helyszinre késöbb azok még mindig ott lesznek, meg ,hogy amjd a lakosok megismernek minket és attól fuggóen , hogy hogy viselkedtünk veluk, ugy segitene k vagy nem. MEg majd, hogy AI is tud majd segiteni CQB szinten a helységharcban.