#5970
Amúgy télleg jobb konzolon játszani mint PC-n. Leírok egy kis történetet, hogy hogy lettem PC-s, ha nem baj:) Íme: Kb 7 éve vettem öcsémmel egy PS1-et. Azon akkoriban nagyon élveztük a játékokat, esténként lefeküdtünk az ágyra és nyomtuk a Destruction Derby DRAW-ot, a Crash-et meg stb. jó gémeket. Amikor megjelent a PS2, rá 1 évre venni akartunk de apum lebeszélt róla, azt mondta hogy vegyek inkább egy új PC-t mert azzal jobban járok majd. OK nagy nehezen rávettem magam hogy vegyek PC-t. Meg is vettem, jól ment rajta a GTA3 meg az akkoriban megjelenő játékok. Aztán rá 1 évre vettem bele egy új videókarit, mert nem mentek normálisan a játékok, közben a PS2 tulajok ugyanazt a játékot játszhatták vígan, akadásmentesen. Aztán ugye jött a többi alkatrész beszerzése, aztán eladtam az elavult alkatrészeket és váltottam PCI-E-es rendszerre idén júniusban. De már megbántam, hogy megvettem a PC-t és hogy nem Xbox360-at vettem, mert most már ha eladom sokat fogok bukni rajta. De ez lesz az utolsó, ezt elfogadom. Ezentúl én is ÚJBÓL konzolos leszek! Konzol 4EVER! Xbox360 4EVER! Lehet hogy egy kicsit OFF lett, bocs, de Köszönöm hogy meghallgattatok!