• shabba
    #60
    A WiMax-ot ahogy a többi wireless technológiát nem arra találták ki hogy tömegesen nagy területet lásson el igen magas sávszélességet kínáló csomagokkal. Arra majd jó lesz 2-3 év múlva ha nagyobb mértékben el tud terjedni hogy a ritkán lakott területeken is elérhető legyen egy nagyobb sávszélességet(nem akkorát mint egy vezetékesek) kínáló broadband szolgáltatás.

    Mire a WiMax majd kezd elterjedni a lakossági piacon addigra ADSL2+ből jóval tíz millió port lesz installálva világszerte. Fatáv sem fogja kihagyni ez a jellegű fejlesztést inkább az kérdés meddig húzzák az elkerülhetetlent. Elég gyorsan fejlődnek a DSL szabványok, szinte hónapról-hónapra újabb újdonságokkal előrukkoló fejlesztések vannak vagy korábbi tesztrendszereket szabványosítanak. 1-2 év múlva más teljesen másban lesz érdemes gondolkodni, pl. a japánok meg sem szokták várni míg egy technológia szabványosodik hanem lelkiismeret furdalás nélkül mernek belevágni valami újba, ott pl. ADSL2+ra alapuló szolgáltatást már több mint 2 éve indítottak és azóta több millió ilyen ügyfél van. Sőt ott van a VDSL2 is, és a bonding megoldások is egyre nagyobb teret nyernek az utóbbi időben amikor több vonal kapacitását egyesítve növelik a kapacitást.

    Sőt talán évek múlva végre belátják a szolgáltatók hogy érdemes a DSL korlátosságait erőltetni és áttérnek optikai megoldásokra. Sőt szolgáltató már most ezt az utat választja és a jővőben egyre többnek vannak ilyen irányú tervei de a DSL még mindig dominál. A passzív optikai(PON) megoldások a világon sokfelé igen elterjedtek, sok millió installált végpont van, és point2point ethernet LAN megoldásokra is több működő rendszert lehet említeni. És mindkettő igen komolyn fejlődött az elmúlt években és jővőbeli fejlesztési irányok is megvannak. Jelenleg a G-PON az ami a slágertéma az elérhető eszközöknél pl. FlexLight esetén 2.5/1.25Gbps kapacitáson osztozik 32 végpont, ethernet eszközöknél pedig a gigabit kezdi átvenni a 100Mbps elterjetségét.