Frenzy#53
Én régen C++ -al programoztam elég sokat, és utána a jelenlegi munkahelyre való váltáskor tértem át C#-ra. És nagyon nagyon hatékonynak találom C++-hoz képest, és mellette is (az esetek 99%-ban legalábbis).
Hihetetlen méretű könnyebséget jelent, hogy nem kell a mutatókkal szivatni magam, meg egyáltalán memóriakezeléssel, ugyanakkor mégis hasonló könnyedséggel és hatékonysággal lehet haladni.
A felfogás dologról, néha az az érzésem, meg úgy gondolom, hogy nem árt valóban hátulról vagy alulról kezdeni a dolgokat. Vagyis ha értesz bizonyos dolgokat, akkor könnyebben el tudod sajátítani a rá épülő dolgokat, mint ha egyből azokkal a magasabbakkal kezded.
Példaként (elnézést hogy Windows környezetből van), MFCben jobban fogsz programozni, ha ismered a Windows APIt (WIN32), és ha ezeket ismered, akkor szerintem C#-ban is jobban fogsz programozni, mert van sejtésed róla legalább, hogy a háttérben hogyan mennek a dolgok. Persze ugyanez igaz arra is, hogy jó érteni a .NET keretrendszer működését.
Hasonlóan mint hogy a hálózat (fizikai) működésének ismerete esetleg jól jöhet, ha socket alapú programokat írsz.
Persze ez így talán túl általánosan hangzik, vagy olyasminek, ami magától értetődik, mégis nagyon sokan csak valami magasabbal kezdik, főleg, akik most kezdenek neki programozni, és az alul található technikákat, technológiákat nem ismerik (amig általában ugye korábbiak, korábban jöttek - nem feltétlenül rosszabbak).
Ugyanakkor lehet, én "lihegem" túl a dolgot, és ezek nélkül is lehet az újabb dolgokat hatékonyan használni, de én mindig úgy éreztem, hogy sokat segít ismerni a hátteret.