• DcsabaS
    #104
    Hát azt kétlem, hogy az ezoterikus irodalom segítene a magasabb dimenziók megértésében.

    "szerinted a jövő(nk) éppúgy mint a múlt(unk) eleve meghatározott?"
    Szerintem NEM. A jelen az a tartomány, amelyben létezővé válnak dolgok, éspedig azzal, hogy a lehetőségek közül (spontán szimmetriasértéssel) ki-kiválasztódik valamelyik. A jövőnél ez még nem következett be (illetve, csak részlegesen), ezért a jövő csak lehetőségek formájában létezik. Lehetőségekből viszont messze több van, semhogy valaha is megvalósulhasson mind, ezért a jelen igazságtalan, a jövő pedig nagyrészt bizonytalan.
    (Például roppant sok olyan ember lehetséges, akiknek a DNS-e egy picikét eltér egymástól, de csak annyira, hogy azért még emberek. Annyira roppant sok ilyen ember képzelhető el, hogy a számuk több, mint az Univerzum általunk belátható részében található atomok összes száma! Ezért annak ellenére, hogy bármelyikük megvalósulhat, mindegyik (egyszerre, vagy egymás után) mégsem valósulhat meg.)

    "tehát mint amikor egy eddig 2Dben mozgó objektum kitör a 3D irányába (függölegesen) én pontosan látom, hogy honnan jött és hova fog kerülni, úgy ebben a világegyetemben amit mi érzékelünk pontosan meg lehet mondani, hogy mi fog történni?"
    Mindazt, ami előre meghatározott a jövőből, tudományos törvényekkel igyekszünk összefoglalni. Ezek adnak egy bizonyos keretet az előrelátásra. De úgy néz ki, hogy nem létezik a törvényeknek egy olyan készlete, amely mindent pontosan előre meghatározna.

    "b kérdés:
    lehetséges, hogy épp emiatt a 4Dbe zárt fizikai testünk miatt SOHA nem fogjuk megérteni a világegyetem működését?"
    Mindentől függetlenül lehetséges, hogy sohasem fogjuk megérteni (igazán) a Világegyetem működését.
    Másrészt viszont, a saját szellemi szintükön már az ősemberek is megértették.

    "mivel azok olyan vezérlőelveken nyugszanak, amit mi nem is tudunk érzékelni?"
    Ez jelent bizonyos nehézséget, de önmagában nem kizáró ok, hiszen a fizika amúgy is temérdek sok olyan dologra szerkesztett már mérőeszközt, amit egyébként nem tudunk érzékelni. Elméleteket pedig még olyasmikre is lehet gyártani, amiket semmiképp sem tudunk érzékelni.