1Darton1#7593
Ha valaki szereti az rpg-ket vagy az mmo-kat, annak érdemes kipróbálnia a wow-ot, ha valamilyen furcsa módon eddig nem tette meg. Már csak azért is, hogy legyen mihez mérni.
A hosszútávú játékosok valószínűleg majd ebből a körből kerülnek ki, szóval hiba lenne nem számolni velük.
Én most is raidelek a fent említett játékkal, és úgy tervezem, hogy az swtor mellett is fogok. Kivéve persze, ha valami olyat alkotnak, ami teljesen elvarázsol. De inkább nem kergetem magam illúziókba előre, nehogy túl nagyok legyenek az elvárásaim, aztán csalódjak.
Egyébként ez nem a Hegylakó, nem kell ilyen hevesen védeni az egyetlen drágaságunkat (de szép képzavar lett).