• garaml
    #5154
    Én csak arra tudok gondolni, amiről beszélgetünk egy ideje, hogy az _eval-os szerverek meg vannak "babrálva", és a trial-os Nod-ba énszerintem _eval-os szerver van az automata kiválasztás esetén.
    Bizonyítani nem tudok semmit, csak az tudom leírni, amit tapasztalok a NodView-er segítségével. A trial-os szerverek némelyike megy első kattintásra, de teljesen változó, hogy épp melyik. Sőt, olyan is van, hogy első próbálkozásra x nevű szerverről lejön az adat, második próbálkozásra ugyanonnan meg már nem. És ez nem igaz mindre. Van amelyik működni látszót többszöri kísérletre is le lehet húzni. Aztán pár óra múlva teljesen borul minden, másik lesz jó. Nos ekkora káoszban szegény Nod-ba hiába lenne beleírva az összes létező trial-os szerver, egy nagy talány, hogy épp sikerül-e ráakadni arra az egyre éppen, amiről per-pillanat le kéne szednie a frissítés. Az meg végképp rejtély, amit írsz, hogy kipirosodik, stb. Ezt nem kéne, mert legfeljebb nem tudta időben lehúzni a frissítést, ez esetben úgy kéne érezze, hogy naprakész.
    De neked ment már trial név/jelszóval, _upd-s szerverrel is, ha jól emlékszem. Így kő hagyni, _upd-s szerveren, legfeljebb chip magazinos kódot bele.