BlackRose#22 a 9 nő a legjobb... Egyébként teljesen igazad van. Én úgy állok hozzá a dolgoknak, hogy az elején bevonom a fontosabb fejlesztőket, néhány komoly egyeztetés és véleménycsere után felvázolom a minimális, és optimális határidőket és persze a kellő erőforrásokat, aztán a felső vezetőséggel és a megrendelővel szemben bőségessen alkalmazom a játék elméletet és sohasem engedek a minimum alá, de álltalában sikerül valahol az optimális időkeretre megegyezni. Ha nem akkor elúszik a meló (volt már ilyen is), de az nem nagy kár, ugyanis mindég jobb elvesziteni valamit mint belefulladni. Különben a jelenlegi Success Rate az általam ellenőrzött projekteken 83.7% ami magas számnak tekinthető, de én nem vagyok megelégedve... és maximum 2.7%-al mentünk túl a megbeszélt határidőn, ami szintén nagyon jó eredmény. Na persze akik a projekteken dolgoznak, ritkán (esetleg a projekt végső szakaszában) dolgoznak 8 órán túl, és szabad szombat, vasárnap is megvan nekik. Persze ezt a legnehezebb megmagyarázni a felső vezetőségnek, hogy minek ez, mert ha napi 12 órát nyomnák és szombat, vasárnap is, akkor kész lenne a projekt hamarább. Az én válaszom az szokott lenni, hogy nem, akkor nem lenne kész a projekt soha, bár nem az kellő szinten. Na ezt megmagyarázni nem lehet (nekem még nem sikerült, pedig aztán komoly bizonyítékok vannak rá), és mit csinálok ez esetben... hát benyújtom a vállópert vagyis tudtukra adom nekik, hogy én így nem dolgozok. Hogy mi az eredmény... hát közepes, volt már, hogy elhalgadtak, de volt már olyan is, hogy másnap új cégnél kezdtem melózni... ki kell alakítani egy őnbecsülő és mástbecsülő hozzáállást és ha megy mindkét irányban akkor OK, ha nem akkor meg köszönöm szépen. Én ezzel azt értem el, hogy azok akik nem becsülik a munkámat nem is hívnak, azok meg akik igen azok megbecsülik végig és nem okoskodnak egy elfogadható határon felül. A legrosszabb elfogadni valamit amit nem tudsz megcsinálni. Persze azért mondom, hogy a management a felelős, nem a fejlesztők, de sokszor a fejlesztőknek kell megatenni az első lépést, nem úgy, hogy "...én ezt nem birom", hanem úgy, hogy "...idehalgas Jozsi, de tapasztalatból mondom neked, hogy gondold át, mert azt hiszem, hogy nem fogjuk tudni minőségessen megoldani a problémákat ilyen szűk idő alatt... és nézz ide megmutatom neked, számításaim szerint..." hát most lehet, hogy nem lesz értelme, de meg kell próbálni, lehet, hogy a Jozsi akkor elkezd gondolkozni és valami változást hoz magával... na sok szerencsét.