• haxoror
    #109
    "Ennek a szakasznak azonban már régen véget kellett volna érnie és az emberiségnek a gyerekkorból a felnőttkorba lépnie, amit máig nem tett meg, hanem ostobán és vakon belerohan a technikai fejlődésbe, nem törődve a következményekkel. Stagnálhatunk így is még egy darabig, de univerzális mértékkel mérve már nem soká tarthat ez az állapot."

    Biztos hogy jó lenne? Vagy egyáltalán lehetséges lenne? Sztem az emberiség még egyáltalán nem áll készen arra, hogy minden egyed szintjén képes legyen felnőttként viselkedni (majd később persze, de az még messze van) ezért addig magasabb, társadalmi szinten kell ráerőltetni (ha kell akár ráerőszakolni) az egyes emberekre a civilizációt hiszen végsősoron az Emberiség nem az egyénekről szól hanem a faj összességéről. A természet fejlődik de nagyon lassan, az egyensúly fenntartása csak akkor lenne lehetséges ha a természethez igazodva mi is ilyen lassan fejlődnénk de egyáltalán nem törvényszerű hogy ez a fölöttébb frusztráló (és a mai fogalmak szerint vett embertől teljesen idegen) út az egyetlen választásunk.
    Ami-most-van-az-nem-stagnálás, a világunk folyamatosan fejlődik.

    "Hát nem látod, hogy a "vakon meneküljünk a jövőbe oszt meglátjuk, mi lesz, mást úgyse tudunk tenni" mentalitás (EZ az igazi nihilizmus) sokkal inkább stagnáló vegetálás, mint a harmóniára, egyensúlyra törekvő fejlődés?"

    A nihilizmus a "semmit se tegyünk mert úgy sincs értelme" mentalitás ami sztem igazán nem jellemző a mai világra. Én is tudnék olyan falut, országot vagy akár komplett régiót is mondani ami tényleg stagnál (vagy kiforgathatnám a statisztikákat hogy globális szinten is ez jöjjön le) de maga az emberiség nem stagnál.
    A természettel egyensúlyra törekvés meg zsákutca hiszen az egyensúly hosszútávon tarthatatlan mert a mérleg egyik serpenyője, a természet, képtelen lépést tartani az emberiséggel (mi pedig nem vehetünk vissza ENNYIRE a tempóból hiszen a totálisan a környezettől függő fejlődés (ami az egyensúly kvázi alapfeltétele) határozottan nem emberi tulajdonság), na ez lenne a stagnálás.

    "Mivel szükségszerűen elmúlik egyszer minden rendszer -hogy újak születhessenek-, nem érdemes teljes hittel egy rendszerbe sem kapaszkodni, elmúltában úgyis magával ránt majd.

    Érzékeled a különbséget? :)
    Tudod, nem egybe, hanem kettőbe, esetleg háromba..."

    Mivel a személyes életem meglehetősen véges és rövid így annak az eszmének és rendszernek szentelem az energiámat amelyik éppen aktuális hiszen itt és most élek és tudok vmit is tenni, a majd a távoli jövőben beköszönő új és jobb rendszerek lehetősége legfeljebb csak erősebben motivál az előbb írt odaadásra, célt ad amiért megéri dolgozni. Végső soron én is több rendszerben hiszek :)

    "Biológiailag még mindig az a majomfaj vagyunk, aki lekászálódott a fáról, és a technika eszközei nélkül ugyanannyi ideig is élnénk, mint az általad rettegett középkorban. Ezért említettem mesterséges élettartamot. Genetikailag nem vagyunk még felkészültek egy hosszabb élettartam elérésére, pótcselekvésként (és félelemből!) alkalmazzuk a technikát (ezért tesszük még gyengébbé magunkat - az ördögi kör). Pontosan a mesterséges élettartam az elsődleges oka annak, hogy túlszaporodtunk ezen a bolygón, ezt te is elismerted alább (Nenrandil is ezt próbálta érzékeltetni veled).
    Kegyetlenül hangozhat -ha a szeretteidről van szó pl.-, de meg kell húzni a határt az ésszerű jelenlét és az önmagára -és környezetére- veszélyt jelentő túlszaporodás között. Ez lenne az első lépés. ;)"

    Pont hogy genetikailag lennénk képesek a számunkra ideális környezetben 100-120 évig élni de a környezeti hatások és az azok kivédésére létrehozott egyelőre nem elégséges technikánk hiányosságai miatt kell a "gyári szavatosság" előtt meghalnunk. Igen, ezek a törekvéseink a túlszaporodás okai de beletörődni a kiszolgáltatottságba és elfogadni azt a keveset amit a környezet nyújt egyáltalán nem jellemző az emberi fajra. A természet egy relatíve jól működő rendszer amelyik képes regenerálódni és NAGYON lassan fejlődni. Mi is tudunk működő komplex rendszereket kreálni (ha van Isten, akkor most agyoncsap egy villám amiért ilyesmiket írok :D) előbb-utóbb az ember szükségszerűen le fogja cserélni a készen kapott környezetét egy jobb sajátra aminek a működését és a fejődését teljesen magához tudja igazítani. Nem kell félni és imádni a Természetet mert akkor sohasem fogunk túlnőni/túllépni rajta (Na ERRE céloztam a Niezschei idézettel)

    "Egyáltalán nem ezt mondtam. A kifogásolt rész a fent taglalt technokrata szemléletmódnak szólt, a statisztikák oltárainak (Nekünk jó, akkor jó. Máshol rossz, de statisztikailag van fejlődés ott is, tehát megint jó)."

    Márpedig akár ez is lehet a jövőnk (vagy inkább valszeg ez lesz a jövőnk), sokan ráfaragnak de a kevesek továbbviszik a zászlót. Tény, hogy jelenleg töb mint 6 milliárd ember él a Földön és a túlnépesedés már leállíthatatlan mert senki se tud most(!) előállni a megoldással. ("Mi lett volna ha..." meg "Ezt akkor szúrtuk el amikor..." jellegű megszólalásokból ugyan sok van de mivel megoldást nem nyújtanak a fennálló problémára ezért ebből a szempontból lényegtelenek) Ez az állapot egy ideig még fenntartható de az összeomlás elkerülhetetlen. A hatása viszont korlátozható hogy ne legyen globális, a természet újra ránkerőszakolja az akaratát de remélem (vagy inkább hiszem) hogy ez lesz az utolsó ilyen húzása amit el kell viselnünk a jelenlegi kiszolgáltatottságunk miatt.
    (sajnos ez így elég kegyetlenül hangzik :(

    Ez ment a #107-re is.