• mainruler
    #106
    Maga az eszközhasználat (ami a technológiai alapokra épült mai civilizáció alapja) már az emberré válás előtt megjelent, mára csak az eszközeink tökéletesedtek. Az emberiséggel együtt fejlődtek az eszközei és a társadalma is mivel az is egy kvázi eszköz és szervezett társadalmi rendszer és technológiai háttér nélkül a pillanatnyilag adott környezet (a bolygó) nem(!) tudna ellátni 6 milliárd embert. A fejlődés elutasítása a lehetséges veszélyei miatt kevésbé veszélyes az emberiség jövőjére mint azt sugalni hogy az emberi faj inkább stagnáljon egy félnomád állapotban. Igaz, hogy ha vki nem tud arról hogy neki jobb is lehetne akkor nem fog vágyni rá de semmikép sem hiszem hogy a tudatlanság és az annak fenntartására való törekvés alternatívája lehet a jelenlegi rendszernek hiszen most is megy a parasztvakítás DE ennek nem a jelenlegi állapot befagyasztása az elsődleges oka, és végső soron az emberi faj kultúrája folyamatosan fejlődik.

    Látom nem érted. Pontosan az előző hozzászólásban taglaltam a fejlődés, változás elengedhetetlen létét. Amit elutasítok, az egyedül csak az általad követendőnek kikiáltott technikai fejlődés. Igen, az ember az eszközhasználattal jutott el a kezdetektől egy ideig a fejlődésben. Ennek a szakasznak azonban már régen véget kellett volna érnie és az emberiségnek a gyerekkorból a felnőttkorba lépnie, amit máig nem tett meg, hanem ostobán és vakon belerohan a technikai fejlődésbe, nem törődve a következményekkel. Stagnálhatunk így is még egy darabig, de univerzális mértékkel mérve már nem soká tarthat ez az állapot.
    Gondolkodj el picit: Mit csinál egy gyerek, ha az öntudatlanságból kilép a tudatosságba? Elkezd eszközöket használni és így fejleszti magát, tudatosságát. És mit csinál egy gyerek, ha felelősségteljes döntést kéne hoznia? Semmit. Ilyesmire nem képes. Inkább dacosan beleveti magát a dologba és nem törődik a következményekkel.
    Tökéletes modellje korunk emberiségének mentalitására.

    Más oldalról is megközelítve:
    Nincs szó semmiféle öko-anarcho-nindzsa szemléletről, nem ez a lényeg.
    Környezetünk, élőhelyünk megóvása csak mellékes, de szükségszerű és kívánatos velejárója lenne tudatos, felnőtt gondolkodásunknak, nem pedig elsődleges célja. A technokrata mentalitású egyének mindig igyekeznek elbagatellizálni de ugyanakkor felnagyítani a környezetvédelmet és nevetségessé téve azt igazolást találni saját hitvallásukra. Valljuk be, ebben van némi igazság, a GreenPeace-mentalitás tényleg lerágott csont már -és mi lenne kevésbé nevetséges egy elcsépelt frázisnál-, ráadásul szintén nem érett gondolkodásra vall, de meg kell értened, hogy itt egyáltalán nem erről van szó.

    Hát nem látod, hogy a "vakon meneküljünk a jövőbe oszt meglátjuk, mi lesz, mást úgyse tudunk tenni" mentalitás (EZ az igazi nihilizmus) sokkal inkább stagnáló vegetálás, mint a harmóniára, egyensúlyra törekvő fejlődés? Senki sem mondta, hogy a visszafejlődés a természetbe a követendő út. Alapvetően félreértetted a jurtás példámat. Az csupán a technológia kétes értékeire próbálta felhívni a figyelmedet, nem pedig az ősállapot idealizálására. Az ott lévőknek az az állapot nyilván sokkal harmónikusabb, mint amit mi élünk át, de számunkra természetesen ez már nem lehet a kiút.

    Ez nihilista hozzáállás, ennyi erővel csak üljünk a földön és várjuk a halált...

    Mivel szükségszerűen elmúlik egyszer minden rendszer -hogy újak születhessenek-, nem érdemes teljes hittel egy rendszerbe kapaszkodni, elmúltában úgyis magával ránt majd.

    Mivel szükségszerűen elmúlik egyszer minden rendszer -hogy újak születhessenek-, nem érdemes teljes hittel egy rendszerbe sem kapaszkodni, elmúltában úgyis magával ránt majd.

    Érzékeled a különbséget? :)
    Tudod, nem egybe, hanem kettőbe, esetleg háromba...

    Ezt pedig nem értem :D

    Biológiailag még mindig az a majomfaj vagyunk, aki lekászálódott a fáról, és a technika eszközei nélkül ugyanannyi ideig is élnénk, mint az általad rettegett középkorban. Ezért említettem mesterséges élettartamot. Genetikailag nem vagyunk még felkészültek egy hosszabb élettartam elérésére, pótcselekvésként (és félelemből!) alkalmazzuk a technikát (ezért tesszük még gyengébbé magunkat - az ördögi kör). Pontosan a mesterséges élettartam az elsődleges oka annak, hogy túlszaporodtunk ezen a bolygón, ezt te is elismerted alább (Nenrandil is ezt próbálta érzékeltetni veled).
    Kegyetlenül hangozhat -ha a szeretteidről van szó pl.-, de meg kell húzni a határt az ésszerű jelenlét és az önmagára -és környezetére- veszélyt jelentő túlszaporodás között. Ez lenne az első lépés. ;)
    A technológia korának féligazságain meg csupán azt értettem, hogy a technokrata szemlélet megpróbál uniformizált sémát rákényszeríteni -értsd: általánosítani- mindenre amit lát, de pont ezáltal semmitmondó kijelentésekbe bonyolódik minduntalan és kijelentései elveszítik valóságtartalmuk egy részét vagy egészét, a maradékot pedig kedvére csűrheti-csavarhatja addig, míg neki tetsző eredmény jön ki.

    Ez megint nihilizmus, ne törekedjünk semmire és sehova mert semmi értelme az egésznek (lehet, hogy nem ezt akartad írni de ebben a formában nekem ez jön le az írásodból)

    Egyáltalán nem ezt mondtam. A kifogásolt rész a fent taglalt technokrata szemléletmódnak szólt, a statisztikák oltárainak (Nekünk jó, akkor jó. Máshol rossz, de statisztikailag van fejlődés ott is, tehát megint jó).

    Alapvetően nem tudsz elvonatkoztatni a technikai fejlődés és a fejlődés egyenlőségétől azt hiszem.
    Fel kéne nőnünk...