Elméletek, felfogások, filozófia
-
#37
az egyetlen, aki -szerintem, és sokak szerint- teljesen tudatos életet követ, az Őszentsége Tenzin Gyaco, a Dalai Láma.
a további részekre:
" ha nem találják meg az életükben a végállomást, akkor hogy érik el? Úgy értem, a végállomáson nem éreznének semmit? Vagy a halál után képzeled el a végső célt?"
sokak számára ahogy én látom meg olvasgattam utána a folyamatos keresés kutatás az, ami egy életcél. van, hogy erre nem döbbennek rá, és esetleg nem is érzik, hogy elértek valamit az életükkel, pedig rengeteget. plusz ehez hozzá tartozik, hogy rengeteg filozófiai irányzat (hiszen a téma elsősorban arról szól) elfogadja a lélek létezését test nélkül is, és a lélekvándorlást teljesen természetesen veszi. innentől pedig az állandó keresés és kutatás csak egy lépés az úton, vagy egy következő élet előkészítése - hiszen nagyon kevesen vannak, akik megtehetik, hogy nem térnek vissza.
a Buddhista filozófiák kicsit másképp közelítik meg a dolgot, ott karma létezik, és az vándorol testről testre, amíg el nem fogy és akkor elérheti a nirvana-t. - és itt visszautalnék #23-ra, ha megteszel valamit/ történik veled valami, az már "elhasznál" valamennyi valamilyen irányú karmát (rettentően túlegyszerűsítem, de ha érdekel úgyis utánaolvasol rendesen a karmatörvényeknek) - ha ezekután azzal foglalod el magad, hogy örvendezel vagy szomorkodsz, vagy jó/rossz szándékkal további dolgokat cselekszel, akkor azzal újabb karmát termelsz, ami biztosítja a következő körödet a Szamszara-n, a Lét Kerekén. (természetesen ez nem ilyen egyszerű, de valamennyire értelmezhetővé teszi a buddhista életszemléletet.)
A Dalai Láma például már nem termel karmát, hanem azért tér vissza a világunkba, hogy másokat segítsen abban, hogy felismerjék a szerinte helyes utat.
hogy én hogy képzelem ezt az állapotot? hát először is nagyon nehéz. én kb 10 évet töltöttem a depresszió és a pánik különféle formáiban és ágaiban, megjártam elég sok furcsa helyet önmagamban... aztán egy bizonyos esemény miatt eljutottam oda, hogy akkor most nagyjából 2 út áll előttem - és az öngyilkosságot nem voltam hajlandó választani - maradt az, hogy márpedig én csak azért is boldog leszek az életemben, legyen az bármilyen szemét és gonosz velem... az elhatározást tett követte, és 1-2 hónap leginkább fogcsikorgatással ment, hogy minden egyes történésnél akarattal, odafigyelve megkerestem benne azt a valamit, aminek örülni lehet - (van erre is egy idézetem: "....Megtanultam észrevenni ebben a rohanó életben is a szépet,egy pillanatra felnézni az égre,hogy rácsodálkozzam a felhők különös formájára,meghallani a városi zajok között is a madarak hangját,vigyázni az őszinte szeretetre,őrizni a meghitt pillanatokat..."), és igenis vidáman állni a dolgokhoz. és itt jött a hatalmas meglepetés: hogy abban a pillanatban, hogy én így néztem a világra, a világ ugyanígy nézett vissza rám: olyan barátaim és társaim lettek az életben akik mindennél többet számítanak, olyan dolgokat éltem át mint idáig soha, és olyan boldogságot találtam, amit előtte el se tudtam képzelni, hogy számomra az ilyenre van egyáltalán lehetőség. persze ezzel is túlszaladtam :) (mint a rugóra akasztott súly - lehúzzák, eleresztik, aztán jóóó messze felpattan) - de visszafele jövet már tudtam, hogy hogy is működnek körülöttem a dolgok, és úgy érzem, hogy többé kevésbé meg tudok maradni egy (és ez nagyon fontos) _számomra_ kellemes egyensúlyi állapotban. persze, van hogy kimozdulok fel vagy lefele - sőt, vágyakozom is a felfele kimozdulásra, de tapasztalat, hogy egy rugót nem lehet megfeszítve tartani örökké - se felfele (vagyis kár nagyon ragaszkodni a pillanatnyi boldogságokhoz, inkább annak örülök, hogy megélhettem), se lefele (nincs olyan rosszkedv ami örökké tart, inkább tanulni kell belőle és felismerni, hogy ezt én csináltam magamnak).
összességében én hiszek abban, hogy mindenki csak és kizárólag önmagának teremti meg a világot maga körül, és az a világ pontosan olyan lesz, amilyenné a saját tettei (jelenlegiek, és a régebbiek "visszhangja") teszik. valahol nagyon közelít a karmatörvényhez, hiszen vannak olyan részek amik úgy jönnek, hogy "ezt nem érdemeltem meg..." - hát de igen, csak esetleg nem ebben az életben, hanem egy előzőben. ezeket a lapokat osztották ebben a körben, ebből kell a lehető legjobbat kihozni, és akkor a következő osztásnál egy jobb helyzetből kezdhetek, és a jól lejátszott játéknak minden játékostárs örül.
nem fogom visszaolvasni, lehet, hogy megint sikerült néhány mondatot túlságosan kuszára fogalmazni, elnézést kérek értük :) de azért remélem a nagyobb rész érthetőre sikeredett.
(plusz Aquirnak kérdés: te mit képzeltél el topic stílusnak? irányzatok ütköztetését? vagy mindenki leírja a saját nézeteit aztán annyi? vagy ... ?)