-
#45616
# Adams és Rúzsa Magdi
Több, mint kétszázezer ember bulizott szombaton Rúzsa Magdi és Bryan Adams Kapcsolat napi koncertjén. A kishegyesi megasztár, sőt a kanadai világsztár sem állt még ekkora tömeg előtt színpadra. Nem csoda, ha mindketten a szokottnál nagyobb izgalommal készültek a koncertre.Rúzsa Magdi nyitotta a tizenegyedik kapcsolat koncertet szombat este. Magdi korábban elárulta, hogy rettenetesen izgul, mert még soha nem lépett fel ekkora tömeg előtt. A fellépés előtt szemmel láthatóan feszülten készülődött, de amint szonpadra lépett, nyoma sem maradt a drukknak, . Első önálló lemezének dalai mellett kedvenc előadóinak - AC/DC, Bon Jovi, Led Zeppeli, Queen - feldolgozásából is előadott egy csokorra valót.
- Úgy érzem Magdi az Eurovíziós siker után most élőben is megmutatta, mire képes. Profi produkciót nyújtott ő, és a zenekar is, nagyon élt a színpadon. Hihetetlenül izgult előtte - mesélte Bérczes Ádám, Magdi kiadójának, a CLS Records vezetője. - Természetesen nagyon komolyat dobott a hangulatán az elképesztően népes közönség és a profi hangcucc, amelyen öröm zenélni. Nagyon büszkék vagyunk Magdira, és azt gondoljuk, hogy azok, akik folyamatosan bírálóan nyilatkoznak róla, most szintén meggyőződhettek arról,mennyire tud énekelni. Egyébként, akik nem látták az eseményt, ősszel megnézhetik DVD-n is. Nagy örömünkre szolgált az is, hogy Magdi dupla platinalemezét ennyi ember előtt, a színpadon adhattuk át - mondta büszkén Ádám.
Rúzsa Magdi bő egy órás fellépése után, negyed kilenckor csapott a húrok közé Bryan Adams. Sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a berlini falnál adott koncertjén találkozott csak hasonló tömeggel, mint a Felvonuulási téren. - Meg is ijedtem kissé - vallota be mosolyogva. A kanadai világsztár közvetlenségével azonban hamar megnyerte magának a lelkes közönséget. Amellett, hogy számtalan rajongójával lepacsizott, szokásához híven egy találomra kiválasztott hölggyel ezúttal egy veszprémi angoltanárnővel - adta elő a When You're Gone címû dalt, majd ezt megfejelve a második ráadásnál lányokat hívott fel maga mellé a színpadra táncolni.
Geszti Péter egyik legnagyobb koncertélményének tartja Bryan Adams szombati fellépését
- Egyszerûen király volt Bryan Adams, ez volt eddig a legnagyszerûbb Kapcsolat koncert, talán csak Stinget tudnám hozzá hasonlítani - magyarázta Geszti. - Bryan végtelenül közvetlen, szerethető figura, aki igazi rock and roll-jával megmozgatta az egész teret. Egy grandiózus házibulihoz hasonlított az egész, az emberek arcán látszott, hogy jól érzik magukat, megérintette őket Adams zenéje. Bátornak tartom, hogy kimerészkedett a közönség közé a kisszínpadra.
Kevesen tudják, hogy a Kapcsolat koncert ötlete Geszti fejéből pattant ki, az időpontja - június 30 - arra emlékeztet, hogy a rendező telefontársaság áttért a 06 30-as hívószámra.
- Minden évben itt vagyok, kétszer fel is léptem. Kicsit a saját gyermekemnek érzem a rendezvényt, ezért különös örömmel jövök tizenegy éve - árulta el Geszti Péter.
