-
tibetilama #3293 Mauro Farina
Mauro FarinaMauro Farina a zene megszemélyesítője. A hét 7 napján, a nap 24 órájában zenén él, zenét eszik, iszik, lélegzik.
Brescia-ban, egy kis városban született Milano és Velence között. Gyermekként zeneileg a Beatles hatott rá legfőképpen, 6 évesen már összes számukat ismerte. Lemezgyűjteménye az „I Want To Hold Your Hand” megvásárlásával kezdődött, és nem sokkal ezután megkapta élete első gitárját és magától tanult rajta játszani. 11 évesen alapította első zenekarát ALBATROS néven.
Az ALBATROS-ban Mauro ritmikus gitáron játszott és ő volt a banda fő vokalistája. Beatles dalokat játszottak, mint a „Get Back”, „Hey Jude”, ahogyan más népszerű zenekarok is tették akkortájt. Természetesen iskolába is járt és 18 évesen egyetemre ment gépészmérnök szakra. Zene iránti szenvedélyessége viszont mindenek felett állt.
Mauro életében a következő zenei lépés az volt, hogy 19 évesen beállt a 70-es, 80-as évek legjobb olasz zenei csoportjába, a Caravan-ba. A Caravan 15 éven keresztül szórakoztatta számtalan rajongóját nagyszerű zenei érzékükkel, stílusukkal, frissességükkel. Ők voltak az első olasz csoport, akik olyan zenészeket utánoztak, mint Bobby Orlando, Sylvester, Patrick Cowley, K.C And The Sunshine Band, Giorgio Morder és még sok mást.
Aztán egy napon, amikor a Caravan 1975-ben egy veronai kastélyban 15000 rajongó előtt játszott, összeismerkedett Giuliano Crivellente-vel, egy tehetséges fiatal virtuózzal, aki ekkor már keményen dolgozik lemezstúdiókban, együtt működik számos híres olasz zenésszel. Rögtön találkozásuk után nekiálltak együtt dalokat felvenni Giuliano stúdiójában, majd évek elteltével több, mint 1000 dalt írtak, 1500 dalnak voltak producerei, és több, mint 1,000,000 albumot, és jó pár millió kislemezt adtak el.
1981-ben Mauro Farina megalapította a Factory Sound Studio-t és a Saifam Group sr-t. Nem sokkal ezután, miután pár éven belül új producereket és zenészeket ismert meg, első nagy slágere a Factory Sound Studio-tól a „Hey Hey Guy” volt Ken Lászlótól. Ennek a dalnak őrületesen nagy sikere volt, rengeteget adtak el belőle világszerte.
A 80-as években Mauro Farina és a Factory Sound Studio sok-sok sztár számtalan slágerét élvezhette. Zenéje az egész világon elterjedt, főleg Japánban, Dél-Kelet Ázsiában, Európában és Észak-Amerikában. Még a japán High-Energie stílus, mely mai napig kedvelt, megalakítását is neki tulajdonítják A 80-as évek végére Mauro megkapta első arany lemezét, és ez a siker az 1990-es
években is folytatódott.
Ebben az időben Mauro több kulcs emberrel ismerkedett meg, akik segítették, hogy további sikereket érjen el, és azzal, hogy az üzleti dolgai jobban mentek, több zenét tudott eladni. Johnny Di Martino, Fabio Serra, Fabio Turatti segítségével Mauro tovább tudott lépni, hogy a következő 10 évben is számos kislemeznek legyen szövegírója, producere. Leginkább említésre méltó a „Tell By Your Side” Dr Zivago-tól, mely 500 000 példányban kelt el, a „What’s Up” D. J. Miko-tól 1 000 000 pédányban talált gazdára világszerte. Ez az 1990-es években történt, és ez fontos volt a The Saifam Group kiadónak, amikor olyan kiadók születtek, mint a 21st Century és a One Way Records és az egész bolygó élvezhette zenéjüket évről évre.
Manapság Mauro továbbra is folytatja briliáns munkáját, mint a The Saifam Group Elnöke és C. E. O.-ja.Öt különböző cég fut a The Saifam Group név alatt, valamint tulajdonosa hat stúdiónak és menedzsel (megdöbbentő számú) 37 kiadót. Kapcsolatot létesített az amerikai Grammy nyertes Jeff Johnson-nal, az Interhit Records-tól és a The Saifam Group zenéjének amerikai gyűjteménye már nagy sikerként jelent meg.
