Chelsea Fan Club
  • CFCHungary
    #3985
    Hogy készülnek Londonban?

    A tavalyi Chelsea-Barcelona BL találkozó előtt igen nagy vita alakult ki a két fél között, hogy miért is volt olyan katasztrofális a Stamford Bridge talaja.

    A londoni pályamunkások a meccs előtti napokon, s még a találkozó előtt közvetlenül is, óriási vízmennyiséget locsoltak a krumpliföldnek becézett pályára, melyet a barcelonaiak szerint azért tettek, hogy ezzel is rontsák a Barca játéklehetőségeit a technikás futballra. Végső igazság persze nem született, s valószínűleg idén sem fog, mert, hogy most is nagyon dolgoznak a pályamunkások a Stamford Bridgen.

    A 'The Sun' brit bulvárlap a tegnapi számában számolt be a hírről, hogy "több tonnányi homokot" szállítottak a stadionba, melyet szét is szórtak a pályán. Mindezt másfél héttel a Barca elleni BL meccs előtt. A hír értékét nagyban csökkentené, hogy a Sun hozta nyilvánosságra, csakhogy a lap munkatársai fényképeket is készítettek a homok érkezéséről.



















    A Chelseanél természetesen tagadják a vádakat, s elmondásuk szerint a homokot pálya-karbantartási célból szórták szét, valamint kijelentették: arra törekednek, hogy a lehető legjobb állapotban tartsák a gyepszőnyeget. Barcelonában egyelőre nem reagáltak a történtekre...

    Forrás: www.thesun.co.uk
    Írta: www.cfchungary.atw.hu