Chelsea Fan Club
  • DONGUBA
    #25
    NINCS SOK REMÉNYE A CHELSEANEK

    Mourinho a Barcából erősítene
    Írta: Z. Iván
    --------------------------------------------------------------------------------

    Már sokszor fölmerült, hogy a londoni Chelsea, José Mourinho vezetőedzővel az élen, kinézett magának játékosokat a Barcelonából, s a következő évre szívesen megvásárolná őket. Először Ronaldinho és Puyol neve keringett a sajtóban a Chelsea kapcsán, majd legutóbb Xavit hívta az angol klub, de most már állítólag Deco és Eto'o is a célkeresztbe került. Azonban nagyon úgy tűnik, hogy Abramovicséknak nem lesz sok sikerélményük a terveik kapcsán.

    Ronaldinho és Puyol ügye már elült, őket immár nem hívják Londonból, mivel mindketten a nehezen megszerezhető kategóriába tartoznak, s a kivásárlási áruk még az orosz vezetőnek sem számít alacsonynak. Xavit nem védi a szerződése, melyet nyáron módosítanak majd a katalán vezetők, viszont a katalán középpályásnak nem áll szándékában elhagyni otthonát, még komolyabb fizetésért sem. Tudvalevő, hogy jelenleg Xavi az egyik legrosszabbul kereső játékos a Barcelona keretében, mivel mindössze 1.6 millió eurót kap évente.

    A Chelsea edzője, José Mourinho azonban további gránátvörös-kék játékosokat nézett ki magának. Decot már tavaly nyáron szerette volna magával vinni a Portoból Angliába, de az irányító a kisebb fizetés ellenére inkább a Barcát választotta. A csapat egyik pillérének számító portugál válogatott leigazolása nagyon bevált a katalán klubnál, s Deco is kiválóan érzi magát Frank Rijkaard csapatában, így a Chelsea-nél az ő esetében sem bizakodhatnak. Mourinho igazi sztárigazolása viszont Samuel Eto'o lenne, ha persze valóban lenne, de a kameruni támadó is meglehetősen elkötelezett a Barcelona mellett.

    Eto'o kivásárlási ára 150 millió euró, amennyit a Chelsea sem adna érte, mivel Abramovich is csak 45 milliót fizetne, és még játékosokat engedne át. A kékek idén nyáron szeretnének vásárolni egy csatárt, s Adriano mellett elsősorban Eto'o szerepel a kívánságlistán, de semmiképpen sem sok reménnyel. Eto'o ugyanis köztudottan elsősorban az érzéseire hallgat a legtöbb esetben, és sérelmeit nem felejti el. A Real Madridot, és annak vezetését valószínűleg sosem fogja megkedvelni a kameruni, mint ahogy a Chelseat sem. Eto'o-t ugyanis a múlt nyáron már kerülgette a londoni klub, de annak ellenére, hogy a játékosnak megígérték a szerződtetést, végül mégsem tettek konkrét ajánlatot. Ezt Eto'o erőteljesen a szívére vette, ráadásul a Barca-Chelsea párharc londoni mérkőzése során a csatárt rasszista támadások érték. Ezt ugyan az angolok tagadják, de Eto'o-nak nincsenek kétségei a dolog felől, így érthetően nem szívesen szerződne Londonba.

    José Mourinho egyébként állítólag azért figyel ki magának Barca játékosokat, mert rossz szemmel nézi a katalánok terveit William Gallassal, aki nem érzi jól magát a kékeknél. A portugál edző azonban valószínűleg senkit nem tud átcsábítani a Barcából, saját gárdájába.