Chelsea Fan Club
  • Krisz018
    #14743


    Manchester United: A vörös ördögök előreláthatólag mindent megfognak tenni annak érdekében, hogy otthon tartsák a három pontot, hiszen hétközben a Derby County otthonában egy gólos vereséget szenvedtek, noha tartalékos volt a Ferguson csapata. Azonban a bajnokságban szárnyalnak a manchesteriek, hiszen mindössze négy pontra vannak lemaradva a második Chelsea-től, úgy, hogy két mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mint londoni vetélytársuk. Utolsó hét mérkőzésükön nem kaptak ki -öt győzelem, két döntetlen-. Van Der Saar-nak már 672(!) -11 óra és 12 perc- játékperc óta nem kellett saját hálójából kiszednie a labdát, hiszen rendkívüli formát mutat a United védelmi szekciója. Utóbbi hét londoni klub elleni mérkőzésüket egytől- egyig megnyerték mindet az Old Trafford-on, így jó előjelekkel várhatják a Scolari által edzett fővárosi gárdát. Másrészt két visszatérője is van a vörös ördögöknek, mind kettő védő. A bal bekk Patrice Evra aki eltiltását töltötte és a közép hátvád Rio Ferdinand aki sérülés miatt volt kénytelen kihagynia csapata idei mérkőzéseit.

    Chelsea: A kékek nem játszottak hét közben -mivel már korábban kiestek a Carling Cup-ból- így pihentebben várhatják a nagy összecsapást. Amilyen jól szerepel idén is eddig a Manchetser United, olyan rosszul teljesít a Chelsea a bajnokság mostani szakaszában, hiszen döntetlent-döntetlenre halmoz és a mutatott játék képe sem bajnokhoz méltó. Érdekesség, hogy eggyel több ponttal rendelkeznek Lampard-ék a bajnokság 20. fordulójában, mint tavaly, azonban tizenhét ponttal kevesebbjük van, mint mikor sorozatban másodszor lettek bajnokok. Azonban az pozitívum, hogy a londoni csapat utolsó húsz idegenbeli találkozójából tizenhatot megnyert és mindössze négyszer osztozkodott a pontokon vendéglátójával. Utoljára a Stamford Bridge-től távol, 2007. december 17.-én kaptak ki, méghozzá az Emirates-ben az Arsenal-tól 1-0 arányban, a gólt a korábbi kék védő William Gallas szerezte. Csak úgy, mint a United-nél, a kékeknél is vannak visszatérők. John Terry letöltötte három mérkőzéses eltiltását, csak úgy mint Michael Ballack. A portugál Jose Bosingwa is kiheverte sérülését, így újra Scolari rendelkezésére áll.

    Érdekességek


    Manchetser United:
    1. Rio Ferdinand 200. mérkőzését vívja majd a Manchester United vörös mezében.

    Chelsea:
    1. Jose Bosingwa és Frank Lampard a Chelsea azon két játékosa, kik a csapat összes eddigi bajnoki mérkőzésén kezdőként lépett pályára.
    2. A francia csatár Nicolas Anelka vezeti a Premier League góllövő listáját a maga tizennégy bajnoki találatával.
    3. Fej-fej mellet Petr Cech és a Liverpool hálóőre Jose Reina a Barclays Arany kesztyűéért folyó harcban. Mindkét portás tizenegy alkalommal hagyta el a pályát bajnoki mérkőzés után kapott gól nélkül.

    Örökmérleg


    A két sztárgárda a vasárnapi mérkőzést megelőzően százharminchárom alkalommal vívott meg egymással. Tetemes az előnye a United-nek, hiszen ötvenöt győzelemmel büszkélkedhetnek, a Chelsea harminchete mellett. A döntetlenek száma negyvenegy.

    A két csapat legutoljára szeptember közepén találkozott egymással a Stamford Bridge-n és ekkor igazságos 1-1-es döntetlen született. A Manchester vezető gólját a tizennyolcadik percben a koreai Park Ji Sung szerezte, amire az elefántcsontparti támadó Salomon Kalou csereként beállva a mérkőzés hajrájában tudott válaszolni fejes góljával.

    Hasonló szereposztásra, tehát, hogy a United a házigazda a Chelsea a vendég 2007. szeptember 23.-án került sor. Pont azon a héten menesztették a portugál menedzsert Jose Mourinho-t a kékek kispadjáról, így az új szakvezetőt Avram Grant-et a vezetőség egyből a mély vízbe dobta. A mérkőzés hazai 2-0-s sikerrel zárult. Az első találatra negyvenöt percet kellett várni, ekkor Carlos Tevez volt eredményes, majd a mérkőzés utolsó percében Luis Saha is letette a névjegyét egy büntető értékesítésével.

    Keretek


    Manchester United: Van der Sar, Kuszczak, Foster, Neville, Rafael, Vidic, Ferdinand, Evans, Evra, O'Shea, Ronaldo, Nani, Fletcher, Carrick, Scholes, Giggs, Park, Berbatov, Rooney, Welbeck, Gibson, Possebon

    Chelsea: Cech, Cudicini, Hilario, Bosingwa, Ferreira, Ivanovic, Terry, Alex, Mancienne, A Cole, J Cole, Obi Mikel, Lampard, Kalou, Anelka, Drogba, Stoch, Carvalho, Di Santo, Deco, Mineiro, Belletti, Ballack

    United vs Chelsea


    Klasszisok
    Egyik csapatra sem lehet azt mondani, hogy amatőrökkel és csak zongoracipelőkkel van teli tűzdelve. A United" nagy öregjei” Paul Scholes, Gary Neville, Ryan Giggs vagy Edwin van der Sar már sok éve a nagyobb manchesteri klubot erősítik és már sok mindent letettek az asztalra, de manapság is megcsillantják óriási tudományukat. De ott van a friss Aranylabdás Cristiano Ronaldo a "pukkancs" Rooney, akik biztosítják a szórakozást. A Chelsea-nek sem kell a szomszédba mennie, ahhoz, hogy egy-két klasszis játékost beszerezzen. Ott van Frank Lampard, John Terry vagy a nyáron érkezett Deco. A lényeg a fenn említett mondatban a beszerezzen szón van, hiszen a kékek java részt megvásárolják a klasszisokat (Michael Ballack, Deco) a vörös ördögöknél pedig már régebben ott szerepelnek a nagyok, így a pont a United-é. 1-0

    Edzők:
    Egyik oldalon egy kétszeres Bajnokok Ligája győztes menedzser, aki több bajnokságot, FA kupát és más egyéb trófeát is elhódított csapatával. A másik oldalon egy világbajnok mester, aki mellesleg elhódította a Copa Libertadores-t is. Sir Alex Ferguson tapasztalatával, tudományával vajon felér-e Luiz Felipe Scolari? Mindkét szakvezető zseniális, így ismét nehéz a döntés. Nálam elfogultság nélkül Big Phil a befutó, noha Sir Alex is igazi nagy ágyú. Így az állás már : 1-1

    Látvány
    Mindenki csak ámult, mikor a múlt szezonban Manchester meccset nézett. Ronaldo varázsolt és a portugálnak köszönhetően nem csak szépen, de sikeresen is szerepelt a United, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a BL és a PL trófea. Idén viszont kevésbé tetszetős a játékuk. A Chelsea is tudna ilyen szépen játszani, ha akarna. Sőt néha-néha igen tetszetősen járatják a labdát, azonban az kétségtelen, hogy ha kell mind két gárda közönség szórakoztató focit tud játszani, így igazságosan mint két csapat kap egy-egy pontot. 2-2

    Motiváció
    Talán a nagy csapatoknál már csak ez dönt. Ki is lehet motiváltabb? Talán az a csapat, amely címvédő a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában? Vagy az amely már két éve nem tudta bezsebelni a Premier League trófeáját? Válasz: mindkettő. Bizonyítani kell a szurkolóknak és a vezetőknek, így nem lehet félvállról venni a dolgokat. És az is biztos, hogy mind két alakulat játékosainak szemében ugyan az a tűz ég. Az utolsó szempont alapján a párharc döntetlennel ér véget. 3-3