Chelsea Fan Club
-
#14739
Terry: Viszlát barátom!
Wayne Bridge Manchester Citybe való távozása óta már jó néhány nap eltelt. John Terry, a Chelsea csapatkapitánya a mai nap folyamán búcsúzott el Bridge-től a klub hivatalos honlapján keresztül.
John Terry mindigis szoros barátságban állt a 2003-ban a Southamptontól igazolt Bridge-dzsel. Mindkét játékos pályafutását nyomon követhettük, Terry azonban a válogatottbeli sikereinek köszönhetően kimagaslóbb és népszerűbb tagja lett a csapatnak.
"Szomorúsággal tölt el Wayne távozása. Sok szép közös évet töltöttünk el együtt a Chelsea-nél. Őszintén elárulom, hogy csalódott vagyok, amiért itthagyta a klubot, számára azonban ez volt a legjobb megoldás." - árulta el Terry.
"Egy 28 éves futballista számára fontos, hogy állandó tagja legyen a csapatnak. Ő azonban nem kapta meg ezt a lehetőséget nálunk, így természetes, hogy egy olyan együttesbe vágott, ahol minden mérkőzésen kezdőként léphet majd a pályára. Szerintem jól döntött, hogy a Cityhez igazolt, biztosan meg fogja kapni a lehetőséget arra, hogy bebizonyítsa, hogy egy remek játékos." - tette hozzá a sztár.
"Tisztelem őt, hiszen mindent megtett annak érdekében, hogy a csapatunk sikerét szolgálja. Volt olyan alkalom, hogy már reggel 8-ra kilátogatott a Stamford Bridge-re, edzésbe állt, holott tudta, hogy az edző az adott mérkőzésen nem számít majd a szolgálataira." - dícsérte Bridge-t Terry.
"Néhány évvel ezelőtt az Arsenal ellen játszottunk egy BL-találkozót, melyet az ő góljának köszönhetően megnyertünk. Az utolsó pillanatig küzdöttünk, ő azonban nem adta fel és továbjuttatta a csapatot. Nagyon fog nekem hiányozni." - fejezte be Terry.
Hát igen...nagyon nagy focista, aki nem ezt érdemelte...sok sikert neki!