Cat#8
Aflatoxin áldozatai a Tutenhamon és a királysírok megbontói
A Tutanhamon- sír körül, tárgyak kiszállításában stb. csaknem harmincan vettek részt, és ezek közül heten hamarosan elhunytak. Ki így ki úgy. És most lássuk, azt, ami fél évszázaddal később bebizonyította, hogy valamilyen átok csakugyan létezhetett a sírban!
A gyanúnk abba az irányba terelődik, amit a mikrobiológia sugall. Nem valószínű hogy a múmiákban rejtőznének valamiféle fertőző baktériumok, hiszen a bebalzsamozott holttesteket széthordták a világba
A gyanú tehát más irányba terelődik. Ha vannak mérgező mikroorganizmusok, akkor azok a egyiptomi sírokból származó tárgyakhoz kötődnek, hanem valami máshoz. Másképpen működhet a fertőzés. Az sem titok előttünk, hogy a baktériumok képesek igen szélsőségek körülmények között túlélni -ha kell akár több ezer évet is....
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egy szinte mai példával bizonyíthatjuk be: A FÁRAÓ "Átka" igen is létezett, csak, persze nem úgy, ahogyan azt az 1920-as évek világsajtója képzelte. Talán mégsem véletlen, hogy ha nem is huszonhét, vagy még több, hanem, három-négy-öt akkori és ottani halálesetnek mégiscsak köze volt a Tutanhamon -sírhoz?
A példa Lengyelországból való. Mint ismeretes, Krakkóban, az ország egykori történelmi fővárosában vannak lengyel királysírok. Nekik több szerencséjük volt mint nekünk-szinte minden nevesebb uralkodójuk földi maradványait sikerült megőrizni a történelmi viszontagságok során. Még a náci megszállás alatt sem bolygatták meg a krakkói Wawel dombján, az egykori királyi palota templomában tartott szarkofágokat. Egy bolygatásról viszont tudunk, erre tudományos okokból került sor.
1972 végén és 1973 tavaszán közmegegyezéssel és a fent említett tudományos vizsgálat céljából megbontották a Wawelen őrzött, egyik régi légmentesen lezárt szarkofágot. Ebben Jagello Kázmér maradványai feküdtek, ez a király IV: Kázmér néven mint litván herceg került a trónra, lengyel királyként 1447-től uralkodott. Meglehetősen nagy és neves uralkodónak tartják őt sok háborúban védte meg az országot, sőt európai kitekintéssel is rendelkező felvilágosult uralkodó volt. A fiából például cseh és később magyar király is lett.1492-ben halt meg. Tizenhárom évvel halála után még egyszer felnyitották a sírját, hogy mellé temethessék a feleségét. Tehát a király és felesége csaknem 480 éven át háborítatlanul hevertek közös szarkofágban, ami egy falba volt beépítve a krakkói vár Szentkereszt kápolnájába.
Erről most nagyon röviden számolunk be, mert végső soron nem tárgya könyvünknek. A király és felesége csontvázát később igen ünnepélyesen újratemették. Mellettük megtalálták jelvényeiket és egyéb, velük eltemetett tárgyaikat.
Aztán...., beindult az "átok" ! Vagyis ismét megmagyarázhatatlan halálesetek sora következett be. Ahogy ötven évvel korábban Luxorban (Thébában), úgy
most Krakkóban is.
Rövid idő alatt négy férfi vesztette életét. Négy kutató, akik mindnyájan részt vettek a sírok felnyitásában ! Amit mellesleg a televízió is
közvetített, és ezeket az embereket a nézők is láthatták, amint erejük teljében nyüzsögnek az esemény körül. A négy közül még csak kettő távozott
az életből, amikor már nemcsak Krakkóban, de egész Lengyelországban arról suttogtak, az emberek, hogy a sírban volt valami pergamen, amelyre valakik 480 évvel korábban felírták az átkot, hogy szörnyű halál, vár azokra, akik megzavarják Kázmér király nyugalmát...!
F.D. 1974 áprilisban halt meg, Dr D.S.W.-re két hónappal később, júniusban került sor. A harmadik áldozat haláláig már két hónapot sem kellett várni, mert hat héttel később K.H. mérnök is elhunyt. Az utolsó áldozat J.M. mérnök 1975 májusáig húzta, aztán őt is eltemették. A dolog annyiban még tragikusabb, mint a Tutanhamon- esetben, hogy a harmadik és negyedik halott már pontosan tudta, hogy mi vár rá....Hiszen ők is ott voltak a királysír felbontásánál.
Az orvosok vigyáztak rájuk, de hiába. Az egymást követő vizsgálatok során, döbbenten észlelték, hogy egyre rosszabbul lettek, és aztán eljött a vég. Az utólagos rendőri és még inkább tudományos nyomozás nagyon érdekes eredményeket hozott. Azt, hogy a négy halálesetet valamelyik sírban talált tárgy fertőzése okozta volna, kizárták. Ugyanis ezeket a tárgyakat magas hőmérsékleten kezelték rögtön azután, hogy kivették őket a sírból. Ám ez a négy ember ott volt a sírbontásnál minden védőfelszerelés nélkül. és
itt keresendő a baj gyökere. Egy olyan mikrobiológus oldotta meg a rejtélyt, aki annak előtte huzamosabb
ideig Kairóban dolgozott. Éppenséggel a sírokból kiszedett ősi faszobrokkal és más műtárgyakkal- ugyanis azok mikrobiológiai kutatása volt a munkája.
Tudta, hogy az egyiptomi királysírokban gyakorta átvészelték a közbeeső időt olyan baktériumok, amelyek víz és táplálék nélkül átéltek több ezer évet.
Hogy ne húzzuk tovább az időt , lássuk a lengyelországi kutatások végeredményét. Minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy mind a négy
áldozat halálát, egy olyan kórokozó számlájára irhatő, amely egy penészgomba (spóra ) formájában maradt meg a sírban több évszázadon keresztül. A latin neve : ASPERGILLUS flavus , vagyis sárga Aspergillus. Ez a gomba "aflatoxint" termel, ami rákkeltő anyag és azonfelül egyéb súlyos kór előidézője.
Egyik súlyos tünete, hogy az emberi szervezetet szinte észrevétlenül legyengíti, és az orvosok nem találják a gyengeség okát- amikor az ellenálló képesség, szinte nullára csökken, jön valamilyen banális betegség és végez az áldozattal. Ez történt a négy krakkói szakemberrel is. Most már alig kétséges, hogy a Tutanhamon sírban is ez a kórokozó rejtőzött!
Irodalom: hivatkozás :Nemere István : EgyiptomTitkai: (Piramisok, fáraók idegenek?) (8 fejezet. A "Fáraók átka" 172. oldaltól 175. oldalig