• ZoyDes
    #97
    Helló mindenkinek!

    Kicsit visszaolvastam a fórumban, miket írtatok vélemények a gémről. Hát néha úgy éreztem, kicsit igazságtalanok vagytok, néha meg egyet értettem emberekkel. Nem is szeretném egyesével leírogatni az egyes hozzászólásokra kialakult reakciómat, csak írnék a demóról (persze megpróbálom objektíven):
    -A grafika: Nekem tetszett, bár az első rész gyermekbetegségeit még mindíg magán viseli, túlságosan csillogó aszfalt, autó, nehezen észrevehető szembejövő forgalom -> itt jegyzeném meg, hogy ezek egy-az egyben jöttek át az első részből :)) Nekem full grafikán bevallom akadt elég rendesen, és ezt főleg a köd effekt okozta (Asus v9520/td Gef5200FX 128MB), de elég jól lehet konfigolni, tehát hamar élvezhető lett a játékmenet, és nem is ment a minőség rovására.
    Tetszett, hogy az elmosódá nem olyan idegesítő módon van megoldva mint az 1ben, és a nitrózáskor, vagy öblögetéskor szépen kidolozott lángok jelennek meg. Az élvezetet növelte a Spray-Show, és a rendesen kijavított neon is.
    -Az irányítás: Valóban sokat javult, már szinte majdnem jó is, már csak azt a debil dolgot kéne kivenni, hogy féket nyomva hátramenetbe kapcsol a váltó, felengedve pedig 1esbe teszi... had döntsem már el ÉN mit akarok, főleg ha manuális váltóval játszok. Tetszett a hydraulikus felfüggesztés is, igaz gyakorlati haszna annyi, hogy figurázás közben a kapott pontok szépen feltöltik a nitrót, de amúgy 30km/h-nál nagyobb sebességnél visszaáll eredeti hasmagasságra a kocsi. Tetszett még az is, hogy végre a városban is lehet driftelgetni, és szép íveken csúszva látványos replayeket készíteni (már csak el kéne tudni menteni, hogy értelme is legyen.
    -A játékélmény: Ez az a rész ahol általában kitört a pánik, és elkezdődött a hajcibálás :) Szóval. Ez a játék egy ARCADE gém, nem szimulátor, és szerencsére minden platformra megjelenik! Én nem is értem, hogy ezen mi a fenének kell verekedni (ezt úgy értem, hogy egyesek úgy védik a játékot, mintha az EA fizetne nekik érte, mások meg pont fordítva tesznek...elég primitív dolog, és totál fölösleges). Szerencsére elég sok prezentáció, előzetes videó megjelenik, hogy objektív képet alkothassunk a játékról.
    Van talán egy olyan momentum, ami sokak számára meglepő lesz, de igaz! Az Underground 2 ben végre lesz finombeállítás is, nem csak az első részben megszokott "megveszem az upgrade3-at, oszt tolom neki, mer így a bivaly", henem lesz lehetőségünk a beszerelt alkatrészek utólagos finomhangolására is, ami pedig azt jelenti, hogy itt is lehet fél orákat szüttyögni a garázsban, meg a dyno padon a plusz 30 lóerőért, meg a jobb tapadásért. Természetesen az EA ezt nem teszi be a demóba, mert a többi elérhető garázs is csak jelképesen van jelen, összesen 2 helyre tudunk bemenni: kocsiválasztás, és a látvány+szórakoztató ezközök boltjába (ide csak szétnézés szintjén).
    -Értékelés: Erre had ne én mondjak bármit, mivel majd ha megjelenik, úgyis minden fórumon a-z ig kivesézik a gémet, majd akkor mindenki eldönt milyen a játék. DE az, hogy a demóból messzemenő következtetéseket vonjunk le, kicsit meggondolatlan, és buta dolog. Az év arcad játéka cím odaítélése is az!!!! Hidjétek el, vannak még jó hasonszőrű játékok, amik épp még a fejlesztés stádiumában vannak, és keveset hallani róluk.....
    Üdvözlettel ZoyDes!