• NEXUS6
    #18
    Lehet hogy nem jól fogalmaztam. (előfordul;))

    Nem azt mondtam, hogy nem kell törvényi szabályozás, hanem azt, hogy felesleges huzavonára nincs szükség. A szuborbitális repülést még jól le tudja fedni a repülésről/polgári légiközlekedésről szóló törvényi szabályozás, az amcsit monnyuk nem ismerem annyira.
    A SS1 pl az útjának 95%-át repülőgépként teszi meg (2 óra). A 100km-es magasság is egy mesterséges határ azon kívül hogy jól hangzik semmi féle fizikai jellemző nem jelöli ezt a magasságot az űr határaként. A szuborbitális "űrhajók"/repülőgépek csupán csak kib@szott magasra mennek és pályájuk egy szakaszán ballisztikus repülést halytanak végre (10 percig).

    Kár lenne most befékezni ezt az üzletet, amikor a cégek (legalább is Scaled Com. meg a Virgin) is kifejezték abbéli szándékukat, hogy ebben az esetben a polgári légiközlekedés szerinti biztonsági mércét tartják alapnak.

    Attól meg hogy orbitális repülésekre alkalmas magán cégek által üzemeltetett űrhajókat építsünk még legalább 10 évre vagyunk!!!!

    Az egyetlen kérdés szerintem az, hogy ennél a járműnél ki jogosult a hatósági engedélyt kiadni és milyen szempontok szerint. Ez viszont nem feltétlenül igényel törvényi szintű szabályozást! Alacsonyabb szintű jogszabály is elég rá.

    Amikor elterjedt a siklóernyőzés vagy a tandemugrás gondolom a kongresszusi képviselők nem törték magukat azon hogy erről egy külön törvényt hozzanak ki. Bár én semmin sem csodálkozom Amerókát illetően.

    "Nem véletlenül tartják úgy egyes nyugati országokban, hogy Magyarországon élnek a legbutább és legtudálákosabb emberek"

    Egyes nyugati országokban egyesek meg mást mondanak;)))