BiroAndras#64
"Száz szónak is egy a vége, ez az egész egy nagy parasztvakítás. Többek között azért, mert pár atomocskával játszadozni, felsikítani, ha egyszer véletlenül sikerül azt az eredményt kapni, amit szeretnének látni, valamint egy megbízható, tartós, gyors működésű komplett számítógép létrehozása és üzemeltetése nem ugyanaz."
Az első digitális számítógépek rettenetesen lassúak és megbízhatatlanok voltak. Gyakorlatilag folyamatos karbantartást igényeltek. Emellett hatalmasak és nehezek voltak, rengeteg energiát igényeltek, és azt mind hővé alakították. És rettentő bonyolult volt programozni őket. Ráadásul senki se tudta igazán, hogy mire is lesznek jók. Nem is értem, minek foglalkoztak velük egyáltalán.
De nézzünk egy másik példát : A Wright fivérek repülőgépe a kor csúcstechnikája volt, mégis alig pár tíz métert repült csak (kevesebbet, mint egy 747-es hossza), utasokat nem tudott szállítani, sőt, még légkondícionáló se volt benne. Következésképp a repülés is egy teljesen értelmetlen dolog, "parasztvakítás".