szurkolás, ultrák, hoolok, 3.félidő



  • Grenzjager
    #1976
    Ferencváros XVI szurkolók közleménye

    2013 április 21-én megtartott Diósgyőr-Ferencváros mérkőzés után, több száz Ferencváros szurkoló indult gépjármű konvojokban Budapest irányába, amelyben érthetetlen módon egy Diósgyőr szimpatizánsokat szállító személygépkocsi is haladt, ablakán Diósgyőr sálakat lobogtatva!!! A gépjármű hirtelen egy ház előtt megállt, mely mellett Ferencvárosi autók is megálltak a feltorlódott forgalom miatt! Szóváltás alakult ki, melyet a piros-fehérbe öltözött kisebbségiek késsel óhajtottak rövidre zárni és két embert is megszúrtak!! Egyiküket a comb hátsó részén, a másikat pedig a karján a tricepsz izmot átvágva!! Ezután a társaikat védelmező Fradi szurkolók elől bemenekültek a házba a provokálók!! Ezután pedig megérkeztek a rendőrök és már semmi érdemleges nem történt! Az esettől kb.500 méterre, a szúrt társaink segítségére érkező több száz Fradi szurkolót, a rendőrök könnygázzal és gumibotozással tudták csak megfékezni!! E közlemény azért jött létre, mert a sajtóban több ferdített, vagy teljesen alaptalan, kitalált történet jelent meg!! (buszból kiszálló,kapu elé vizelő szurkolók...) A Ferencváros szurkolói nem tűrik és nem támogatják a médiában hamisan megjelenő híreket! Természetesen ezeket az embereket nem azonosítjuk a Diósgyőr igazi szurkolóival, akik egyből az esemény után, mindenféle ellenszenvet félretéve, segítségüket ajánlották, amit köszönünk nekik! Jobbulást sérültjeinknek, csapatunknak pedig jobb játékot kívánunk! Hajrá Ferencváros!!