szurkolás, ultrák, hoolok, 3.félidő
-
Grenzjager #1539 MTK HOOLIGANS
Miután befejeződött a Videoton - MTK másodosztályú bajnoki mérkőzés, bő tíz perc múlva az MTK 30 fős keménymagjának négy-öt tagja hangosan nekiállt Orbán Viktort szidalmazni, aki akkor még a díszpáholyban beszélgetett. A kemény legényeket ekkor Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia elnöke rendre utasította, illetve távozásra szólította fel. Ez még nagyobb haragot váltott ki a fővárosi "ultrákból", a komolyabb tettlegességet az időközben odarohanó biztonságiak akadályozták meg, akik a többi fővárosi fanatikussal együtt az akadémia területén kívülre szorították őket.
A balhé a létesítmény melletti utcában is folytatódott. Közben Mészáros Lőrinc megkérte Domonyai Lászlót, az MTK ügyvezetőjét, hogy bírja jobb belátásra a csapat drukkereit, ám Domonyai erre mindössze csak annyit mondott: intézkedjenek a rendezők. Miután az akadémia egyik alkalmazottja videóval felvette az egész sztorit, könnyen elképzelhető, hogy az ügynek lesz még folytatása, hiszen történt fizikai kontaktus a támadók és Mészáros Lőrinc között.
(fmh.hu)