• Paladin
    #536
    Gyorsan, ami az utolsó oldal elolvasása után eszembe jut:

    Pvp-ről azt mondták, hogy klingon vs starfleet lesz. Valószínűleg lesz rá lehetőség, hogy amolyan szimulált 'wargame' keretében saját oldalad emberkéivel is összemérd az erődet.

    A sok server vs egy server témáról egy friss videoban azt mondta az arc a kérdésre, hogy még nem döntötték el, melyik lesz. Ő az egy servert preferálná (én is), de majd kiderül.

    Ezzel kapcsolatban és részben Cifu anti eve kampányához annyit, hogy valóban kicsit kinőtte az előfizetői tábor a rendelkezésre álló helyet és gépparkot, bár szélsőséges esetektől eltekintve (a nagy hub-ok és környéke, illetve párszáz fős csaták) nem nagyon szokott lag lenni. (Tudom, tapasztalat ami elhangzott, előfordul olyan is, de nem jellemző).
    No és akkor ehhez hozzá kell venni, hogy az eve 2003-ban indult, az akkori hardverfejlődési tendenciákra alapozva, ezért van a szoftvernek pár olyan korlátja, amit most nagyon nehéz átlépni.

    Mindezzel csak azt akarom csak mondani, hogy nyugodtan működhet simán az STO-ban a dolog, attól még hogy ott döcögős.
    Ráadásul itt van pár jó rp eszköz a blobok kialakulása ellen - pl ahogy írtátok, nem jellemző a starfleetre az óriás flották alkalmazása; és mivel a játékosok flottatisztek, simán megokolható, hogy miért nem mehet egy adott összecsapásba x-nél több ember.

    De az is igaz, hogy egy star trek online-nál valószínűleg nem csak negyvenezer online emberrel kéne számolni :) Szóval azért valószínűnek tartom, hogy több szerveres megoldás lesz a járható.

    ( Ja, és Xbluereaper: az "erőfitoKtatás" nagyon fájt :) )

    A többiekbe majd később kötök bele ;)