• gunji
    #11931
    Anno, amikor három éve megismerkedtem az STO-val, egy ehhez hasonló konfigos laptopon kezdtem el játszani, különösebb probléma nélkül. Bár egy kicsit lassú volt, de az SB24 is ment vele, s nem kellett minimumra levinni a beállításokat. Úgyhogy ez reális lehetett akkoriból, amikor f2p lett a játék.
    Nyilván azóta sokat hegesztettek az engine-n.

    A felvásárlásos témához még annyit, hogy ugye a Perfect World az maga az anyavállalat pekingi székhelyén, ennek vannak világszerte leányvállalatai, mint pl. az USÁban többek között a Crytic (akik fejlesztenek) és a Perfect World Entertainment (akik forgalmazzák azt, amit pl. a Cryptic fejleszt).
    Az okokat nyilván nem ismerjük, mindenesetre érdekes egybeesés lehet egy pár éves cikk, amely szerint átvilágították a céget a főnököt is érintő túlfizetéssel, sikkasztással és adócsalással kapcsolatos vádak miatt, de kisebb problémákon kívül mást nem találtak. Tehát vagy nem zörög a haraszt, vagy csak a konkurencia volt.

    #11920: Igen, így van. De emellett még előkészítés alatt állt egy mozifilm a 2156-2160 közötti földi-romulán háborúról (amit eredetileg az ENT-sorozatban láthattunk volna), de a Paramount vezetésében történt változások miatt e tervet ejtették, s helyette inkább JJA filmje lett a nyerő.
    (Érdekesen ismétli magát a történelem, pár évvel ezután a Lucasfilm vezetésében is változások történtek (Disney-felvásárlás), s ugyanúgy lelőttek egy csomó folyó projektet, ugyanúgy JJA filmjének kedvéért ;))