Bios checksum error - Mi ez?
  • lacibacsi
    #1
    Sziasztok!

    Van egy ABIT SA-7 alaplapom. Tudom, hogy vannak jobbak is (kéretik nem lenézni), de nekem ez is jó. Az elmúlt másfél évben nem is volt vele gondom, de tegnap történt vele valami.

    Előző nap úgy állítottam le a gépet, ahogy szoktam, majd úgy próbáltam indítani, ahogy szoktam. De nem indult, hanem kb. 7-8 másodperces hosszú füttyszóval jelzett, amit4-5 másodperces szünet után újra és újra megismételt. Kikapcsolás után újra indítottam. Ekkor azt írta ki hibaüzenetnek, hogy "BIOS CHECKSUM ERROR", meg hogy "PLEASE INSERT SYSTEM DISK DRIVE A".

    Betojtam, mivel az alaplaphoz nem adtak floppyt csak cd-t. Meg egyébként sem tudtam, hogy miképp lehetett baja a BIOS-nak.

    Felhívtam egy ismerősöm, aki javasolta, hogy a BIOS resetelő jumperét állítsam át az alaplapon. Ezzel elérhetem, hogy minden BIOS beállítás az alapra kerül és beindíthatom a gépem.

    Gyorsan el is végeztem ezt a kis műveletet és csodák csodájára be is indult a gépem. Windows betöltődött. Egy-két programot teszteltem, azok jól működtek.

    Ezután újra indítottam a számítógépet, mert a BIOS-ban szerettem volna beállítani az alaplapi hangkártya és a lan letiltását. Újraindításkor azonban megint a "BIOS CHECKSUM ERROR" jelent meg.

    Rövidre fogva a dolgot: Egy BIOS resetelés után egyszer tudom beindítani a gépet. Ekkor minden nagyon szépen működik. Újraindítás (indítás) után azonban mindig megáll.

    Mi lehet az oka ennek szerintetek? Az nekem is nyilvánvaló, hogy valami hardveres probléma, de mi? BIOS-chip? Lemerült az elem? Alaplapcsere?

    Várom ötleteiteket!

    Köszönettel

    lacibacsi