„Nem akartunk közleményt írni a Milan-Juventus mérkőzés eseményei után, mert ezen alkalmakkor nem ilyen eszközökkel szoktunk válaszolni, és most sem fogunk közleményben tájékoztatást adni az eseményekről, csak annyit mondunk, hogy egy részrehajló beszámoló a legbecstelenebb dolgokat tudja feltételeztetni, annak érdekében, hogy valaki előnyösebb helyzetbe kerüljön, de egy vádnak objektív és oda illő átvizsgálásra van szüksége, nem lehet kitérő vagy kétértelmű, mert akkor az feljelentés.
Ez a történet összeegyeztethetetlen nézőpontokat hozott felszínre kanyarunkon belül, és miután átbeszéltük, megvizsgáltuk a véleménykülönbségeket, meghoztuk azt a keserű de büszke döntésünket, hogy feloszlunk és lezárjuk a Fossa dei Leoni csodálatos történetét.
Nem az a célunk ezzel a közleménnyel, hogy megvédjük magunkat a vádaktól, mert biztosak vagyunk abban, akinek meg volt a tisztelete, hogy ismerjen minket, illetve összecsapjon velünk, nem is tudja elképzelni, hogy felelősek legyünk azért, amivel minket vádolnak.
37 évig az összes Fossa dei Leoni tag osztozott az alapítók értékén és szellemén, együtt vitték előre szenvedéllyel, teljes odaadással és meggyőződéssel az összes következő generáción át, megtartva közöttük egy vezető szálat, mindenféle szakadás nélkül.
Ez volt a mi sikerünk, erőnk, hódításunk, és mindannyiunknak ma is, ezen a napon, amit sosem tudtunk elképzelni, boldognak és büszkének kell lennünk, hogy közé tartoztunk, mert ma vége szakad a Fossa dei Leoni története, de rendületlenül életben maradnak mindannyiunkban az értékek és szenvedélyek, amik mindig is megkülönböztettek.”