#3542
Az Espanyol megerősítette, hogy érdeklődik a Milanból elvágyódó csatár, Christian Vieri iránt, míg az olasz média szerint a Real Betis és Villarreal és szívesen látná csapatában. A kisebb barcelonai klub az olasz támadót is figyelembe veszi a téli átigazolási időszakban, de jelenleg erre csak akkor van esély, ha az edző, Miguel Angel Lotina is szeretné őt, és el is tudják csábítani.
Vieri jelen pillanatban Andrei Shevchenko, Alberto Gilardino és Filippo Inzaghi mögött a negyedik számú csatárnak számít a Milanban, és csak egy gólt szerzett tétmeccsen amióta nyáron csatlakozott a piros-feketékhez. A 32 éves játékos a múltban már kijelentette, hogy örömmel térne vissza Spanyolországba, ahol az 1997-98-as szezonban az Atletico Madrid színeiben 24-szer volt eredményes. Vieri jelenleg tagja az olaszok világbajnoki keretének, de hogy továbbra is ott maradjon, rendszeres játéklehetőségre lenne szüksége, amit az Espanyolnál meg is kaphat.
„Igaz, hogy érdeklődünk Vieri iránt,” – nyilatkozta az Espanyol sportigazgatója, Cristobal Parralo. „Nem beszélhetünk konkrét ajánlatról, de megerősíthetem, hogy a képviselőink beszéltek az elnökséggel, és megvitatják Vieri ideigazolását. Amit biztosra vehetünk, hogy számos hír szól Vieri esetleges távozási szándékáról. Mindenek előtt az edzőnek kell megkérnie, hogy próbáljuk meg leigazolni, aztán az anyagiakban is meg kell egyeznünk.”
Lotina kijelentette, hogy nem tervez semmilyen erősítést a közelgő átigazolási időszakban, de a Vieri megszerzésével kapcsolatos bíztató hírek hatására meggondolhatja magát.