-
#3490
Fantasztikus játékkal a Milan 5-1-re verte az Udinese együttesét. Az alaphangot Gilardino meg nem adott gólja adta meg, de a 25. percben már nem volt mentség. Inzaghi iramodott meg a szélen, a középre tett labdája Gilardinot találta meg, aki egy szép mozdulattal felfordult Felipéről, majd közelről a hálóba gurított. A piros-feketék továbbra is lendületben maradtak, és egy formás akció végén megszerezték a második góljukat. A 37. percben Seedorf passzolt Kakàhoz, aki sarokkal továbbított Pippohoz, az olasz csatár a támadást elindító holland elé tálalt, aki védhetetlenül lőtt a kapuba. Ezzel még nem volt vége a parádénak. Pirlo az első félidő végén a Juventus után az Udinesének is meglőtte a már szokásosnak nevezhető szabadrúgásgólját. A fordulás után továbbra sem lassított a Milan. Az 53. percben Serginho iramodott meg, és a laposan beadott labdáját Gilardino vágta a kapuba. Ezután két Kakà helyzet következett, de gólt büntetőből a vendégcsapat szerzett. A milánói gárda teljesítményére a 77. percben a végig remekül játszó Kakà tette fel, és találatával kialakította a végeredményt. A Milan továbbra is a táblázat második helyén áll, hátránya két pont a Juventusszal szemben. Most két hét bajnoki pihenő következik, aztán a harmadik helyezett Fiorentina ellen idegenben kell folytatni a győzelmi sorozatot.
MILAN – UDINESE 5-1
Gólszerzők: Gilardino (25.), Seedorf (27.), Pirlo (45.), Gilardino (53.), Iaquinta 11-esből (60.), Kakà (77.)
Játékvezető: Pieri
Sárga: Pinzi
MILAN: Dida; Cafu, Nesta, Maldini, Serginho; Gattuso, Pirlo, Seedorf (Jankulovski 65.); Kakà (Vogel 80.); Inzaghi (Rui Costa 71.) Gilardino
Cserék: Kalac, Costacurta, Jankulovski, Kaladze, Vogel, Rui Costa, Shevchenko.
Vezetőedző: Ancelotti
UDINESE: Paoletti; Bertotto, Sensini, Felipe, Candela; Pinzi, Obodo (Motta 14.), Mauri, Muntari (Di Michele 52.); Iaquinta, Di Natale
Cserék: Sciarrone, Juarez, Zapata, Motta, Zenoni, Di Michele, Rossini.
Vezetőedző: Cosmi
