• Sheva
    #3457
    Marek Jankulovski az Udineseről, a sérüléséről és a Milanban betöltött posztjáról nyilatkozott Milanellóban.

    "Ez az Udinese már más csapat, mint amelyikban én játszottam, köszönhetően az új edzőjüknek. A javunkra szolgálhat, hogy az utóbbi mérkőzéseiken volt néhány problémájuk a védekezéssel, bár támadásban nagyon erősek lettek. Remélem játszhatok vasárnap, ez mindig nagyon fontos számomra, ráadásul most a régi csapatom ellen léphetnék pályára, ahol három évet eltöltöttem. Persze, ez az edzőn múlik. Akárhogyan is lesz, a legfontosabb az, hogy jó eredményt érjünk el a szünet előtt, majd utána lehet a VB selejtezőkre koncentrálni. A térdemmel nincs már baj, nyugodtan edzhetek. Valami azonban még hiányzik, hogy újra csúcsformába kerüljek. Ennek ellenére jó állapotban vagyok, és azonos esélyeim vannak a csapattársaimmal. A Milanban más poszton játszom, mint az Udinesében, sokkal inkább középpályás vagyok, de ha három védős felállásra váltunk, akkor többet kell hátul maradnom, és onnan előremenni a támadásokkal. Képes vagyok balhátvédként is játszani, mégha ez egy kicsit más poszt is. A válogatott 4-4-2-es felállásban játszik, a Milan pedig 4-3-2-1-ben. Serginhóval és Kaladzéval jól kijövök, ők is képesek támadni és védekezni is. Amikor ideérkeztem, időbe telt a beilleszkedés, mivel itt rengeteg jó játékos van. A edzések tempója teljesen meglepett. Mindig figyelned kell, vagy rögtön ott van egy játékos mögötted. Mindig maximálisan koncentrálni kell. Maldini és Costacurta két csodálatos játékos, akik megírták saját történelmüket a Milannál. Csodálatos érzés ilyen játékosokkal egy csapatban játszani" - nyilatkozott Jankulovski.