#3154
A tegnap este 0-0-ás döntetlennel végződött Milan-PSV Bajnokok Ligája mérkőzés után az edző és a játékosok a következőképp értékelték a történteket.
Ancelotti:
„Az eredmény miatt egy kicsit csalódott vagyok, de 90 percen keresztül jól játszottunk. A mérkőzés elején adódtak problémák, de túltettük magunkat rajtuk. Agresszívan játszottunk. Lezártuk előttük a területet és nyomás alatt tartottuk őket. A PSV védekező felfogásban futballozott. Úgy gondoltam más felfogásban lépnek majd pályára. Sokszor szereztünk labdát, és számos támadást vezettünk. Volt vagy 25 jó lövésünk. Sokat próbálkoztunk a tizenhatoson kívülről, de sajnos egyikből sem lett gól. Sheva sérülése? Semmi komoly. Megvárjuk a vizsgálatok eredményét”
Serginho:
„A múlt szezonban több problémát okoztak nekünk. Most sokkal zártabban játszottak, és hazavitték az egy pontot. Sok esélyünk és lehetőségünk volt, de balszerencsénkre, nem tudtunk eredményesek lenni. Egyébként még most is mi vezetjük a csoportunkat.”
Dida:
„Igazán jól játszottunk. Az ellenfél csak egyszer lőtt távolról. Gratulálok Gomesnek, jól csinálta. Bemutatott néhány nagyszerű védést, és a PSV csapatában mindenki remekül védekezett. Egyébként mi még mindig képesek vagyunk jobb teljesítményre. Nem sikerült gólt szereznünk, de a második félidőben sok lehetőséget alakítottunk ki. Ezen az úton kell továbbhaladnunk.”
Kaladze:
„Sok helyzetet alakítottunk ki. Csak bosszankodhatunk, hiszen nem tudtunk nyerni. Sajnos nem szerezhetünk mindig gólt. Most már a következő meccsel kell foglalkoznunk. Mi vezetjük a csoportot, de még minden nyitott. Örülök, hogy a csapat jól teljesített. Remek mérkőzést játszottunk. Az egyetlen negatívum, hogy nem találtunk be.”