• Sheva
    #2570
    A gelsenkircheni utazás előtt, ahol holnap este a Milan csapata a Schalke 04 gárdájával mérkőzik meg, Carlo Ancelotti az újságíróknak adott interjút.



    „Két játékosunk szereplése kétséges: Stam és Ambrosini. Meglátjuk, hogyan teljesítenek a többiek a ma esti edzésen Gelsenkirchenban, aztán kijelöljük a kezdőcsapatot. A Schalke erős ellenfél, és magas színvonalúan játszanak. Hazai pályán még agresszívebben és támadóbb felfogásban, fognak pályára lépni. Mi megpróbálunk jó teljesítménnyel előrukkolni. Meg akarjuk szerezni a hatodik pontunkat is ebben a csoportban, de jól is szeretnénk játszani. A holnapi mérkőzés este lesz, aminek teljesen más atmoszférája van. Ezért valószínű, hogy egy jobb Milant lehet majd látni, mint Padovában. Úgy szerepelünk, mint tavaly, de meg kell próbálnunk jobban játszani. Vannak dolgok, amiben fejlődnünk kell. Bizonyos pályákon lassúak vagyunk, ezért a játékunk ritmusán kell javítani. Ez jellemzően a szezonkezdéskor felmerülő probléma, de sokkal jobb, ha az idény elején szembenézünk ezzel, mint később. Az eddigi mérkőzéseket alapul véve, nemcsak fizikálisan, hanem technikailag is jobbak vagyunk. Jelenleg erőnlétileg minden rendben, ami nélkül nehéz lenne a saját képességünk szerint játszani.”